Üzleti döntéseket támogat a Vodafone látogatószámláló megoldása
A Musette elismert európai cipő- és táska márka. Világszerte több mint 30 üzlettel rendelkezik, ezekből kettő Budapesten található. A Musette üzleti folyamatainak kézbentartását az Intechsys Kft. és a Vodafone közösen fejlesztett M2M (Machine-to-Machine) megoldása támogatja a látogatószám valós idejű nyomon követésén keresztül.
A megoldás a Musette üzleteinek bejáratánál telepített képfeldolgozó szenzortechnológia alkalmazásával képes valós időben számolni az üzlet személyforgalmát, de az adatok visszamenőlegesen is elérhetők interneten keresztül, mobiltelefonról, és számítógépen is.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy a hazai kiskereskedelmi forgalomban is egyre inkább megjelennek az egymással kommunikálni képes intelligens eszközök, és hogy egyre többen ismerik fel, a digitális technológiák milyen nagymértékben képesek hozzájárulni a vásárlói szokások, viselkedési normák megismeréséhez és döntési folyamatok elősegítéséhez.” - mondta Dr. Pete Gábor, a Vodafone Magyarország IoT területért felelős vezetője. Dr. Pete Gábor emlékeztetett arra is, hogy a várakozások szerint néhány év múlva az intelligens szenzortechnológiákon alapuló megoldások olyan mértékben elterjedhetnek, hogy az intelligens terek, boltok és áruházak a mindennapi életünk részét képezik majd. Ezen kívül felhívta a figyelmet arra is, hogy a negyedik ipari forradalomnak köszönhetően – mely a fizikai gépek és tárgyak egy információs hálózatba való csatlakozásáról szól – megjelenhetnek majd az egyedi vásárlói igényekre szabott termékek is.
“Az Intechsys Kft-nél nagy hangsúlyt fektetünk az innovációra, mely nemcsak a technológiai megoldásokra, hanem a humán oldalra is kiterjed. Valljuk, hogy a technológia eszköz ahhoz, hogy elősegítsük az okos megoldások elterjedését, mely minden esetben az üzleti folyamatok újragondolását is jelenti az ügyfeleknél” - nyilatkozta Gajdár Tibor, az Intechsys Kft. ügyvezető igazgatója.
A Musette budapesti boltjaiban bevezetésre kerülő látogatószámláló rendszer célja, hogy segítse a menedzsmentet a döntéseiben. A vásárlószámolás csak eszköz, a valódi cél a döntéstámogatás. “Hatékonyabbá váltak folyamataink, mióta bevezetésre került a PassCount rendszer a két budapesti üzletünkben” nyilatkozta Oszvald Réka, az Oxford Shoes cégvezetője. Mostantól akár a mobilomról is tájékozódhatok a vásárlói forgalomról, míg házon kívül a cég üzleti ügyeit intézem.”
Az elmúlt évek kitartó munkájának köszönhetően jött létre a PassCount termékcsalád. A széles körű felhasználási területek között említhető a kiskereskedelem mellet a tömegközlekedés (különböző járatok forgalmának, terheltségének nyomon követése), a ’shared desk’ munkahelyek esetén az irodakihasználtság optimalizálása, vagy épp a múzeumok látogatottságának monitorozása.
A beágyazott technológiának és a vezeték nélküli adatátvitelnek köszönhetően a teljes megoldás Plug and Play kivitelű, csak tápellátás biztosítása szükséges. Egyedülálló módon maga a képfeldolgozás is a szenzorban történik, így a szenzoroktól a szerverekhez feldolgozott adatok jutnak el az üzletben már meglévő Wi-Fi vagy Vodafone mobilinternet-hálózaton keresztül. Az adatvesztés elkerülése érdekében a szenzorok önálló adatbázisrendszerrel is rendelkeznek, továbbá távolról is monitorozhatók.
Az egyedi igényeknek megfelelően szerkeszthető VásárlóInfó webes felület alkalmas riasztási üzenetek azonnali küldésére, amennyiben a vásárlószám lecsökken egy kritikus értékre vagy éppen zsúfoltság alakul ki a boltokban. A határértékek, időintervallumok egyedileg állíthatók be. A webes felületnek része az eszközök távfelügyelete is: hiba esetén erről is értesítés érkezik emailben vagy SMS-ben.
Amennyiben az üzlet tulajdonosai azt is szeretnék tudni, hogy az eladótérben melyik termék vagy termékcsoportok iránt legnagyobb a kereslet, a megoldás abban is tud segíteni a hőtérképes megjelenítés segítségével. „Az emberi komfortérzet és energiafelhasználás területén is jól hasznosíthatók a megoldásaink. Ha figyelembe vesszük, hogy az emberek egyben “hőforrásként” és “károsanyag-kibocsátónként” (CO, CO2) is viselkednek, akkor belátható, hogy hatással lehetnek a havi energetikai számlákra is. Egy üzlet fűtési és szellőztetési igényei ugyanis nagymértékben függenek a vásárlótérben tartózkodók számától” – tette hozzá Gajdár Tibor.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone bővítette mobilszolgáltatását
- Egyedi elemző megoldással segíti a Magyar Vízilabda Válogatottak munkáját a Vodafone és a Nextent
- Vodafone 4G+ a Balatonnál is
- Új vezérigazgató-helyettes a Vodafone-nál
- Három új sajátmárkás okostelefonnal bővül a Vodafone kínálata
- Új Nokia telefonnal bővült a Vodafone kínálata
- Több százezer adategyeztetésnél tart a Vodafone
- Korlátlan közösségi élmény mindenkinek
- A Vodafone-nál is online intézhetjük az adategyeztetést
- Vodafone gyermeknapi kutatás: a családok többsége szerint fontos az internetbiztonság
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában
A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.
2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA
Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik.
Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?
A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.
Az E.ON új megoldásai a jövő energiaellátásához
Az E.ON Hungária Csoport jelentős fejlesztéseket hajtott végre a Flex.ON program keretében a Dunántúlon, Pest vármegyében és Budapesten, egy három éves kutatás-fejlesztési program részeként. A projekt célja, hogy a vállalatcsoport képes legyen kielégíteni az ügyfelek növekvő energiaigényét, és lehetővé tegye a napelemes rendszerek szélesebb körű csatlakozását az áramhálózatra. Az új megoldások a helyszínekhez igazodva gyorsabbá, költséghatékonyabbá és rugalmasabbá teszik az energiaellátást. A 2,1 milliárd forintos fejlesztés 39%-át állami támogatás fedezi, míg 61%-át az E.ON biztosította.