A Bosch forradalmasítja a kis elektromos járművek piacát

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 22. 15:03

A Bosch víziójában a városi elektromobilitás nem csupán a nagyobb méretről és hatótávolságról szól. A nagyvárosokban ugyanis egyikre sincs igazán szükség, a megtett távok általában rövidebbek, alig haladják meg a 40 kilométert naponta. 

Emellett a kisebb elektromos járművek könnyebben jutnak át a forgalmon, olcsóbb az üzemeltetésük, kisebb a zaj- és a károsanyag-kibocsátásuk, és nem utolsósorban a legszűkebb parkolóhelyekre is beférnek. 

 

A Boxbergben idén júliusban tartott Bosch Mobility Experience 2017 rendezvény résztvevői személyesen is kipróbálhatták a Bosch legújabb, a nagyvárosi elektromobilitás jövőjét illető megoldásait: a kis, négyüléses e.Go-t és a legendás Schwalbe robogó elektromos változatát. Mindkettőt a Bosch integrált rendszere mozgatja, amit a vállalat főként a városi közlekedés számára alakított ki: a 48 voltos, moduláris innováció magában foglalja a motort, a vezérlőegységet, az akkumulátort, a töltőt, a kijelzőt és az applikációt. Mindezt pedig két-, három- és négykerekű járművekre szabva. 

 

 

„Új felfogás terjed a nagyvárosok lakói között: azt szeretnék, hogy a mobilitás mindenekelőtt megbízhatóan és a lehető leggyorsabban juttassa el őket egyik pontból a másikba. Egyszerű és megfizethető közlekedési alternatívát akarnak, stressz és károsanyag-kibocsátás nélkül, a lehető legkisebb zajszint mellett. A Boschnál pedig hallgatunk a jelenben megfogalmazott és a jövőbe mutató igényekre, és igyekszünk kielégíteni őket” – mondta dr. Markus Heyn, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja.

 

Akár áruszállításról, akár a zsúfolt megavárosok napi közlekedéséről van szó, az ázsiai agglomerációkban már most a kis elektromos járművek képezik a mobilitás gerincét, de a nagyobb tömegek közlekedésének is ez az első számú módja. Az elmúlt évtizedben az elektromos robogók valósággal megszállták az ázsiai városok útjait: 1998-ban még csupán 58 ezer darab kelt el belőlük, mára több mint 30 milliót adnak el évente – manapság csak Kínában nagyjából 200 millió ilyen jármű poroszkál az utakon. 

 

A kis elektromos járművekre a Bosch szerint azonban nemcsak Ázsiában, hanem világszerte fényes jövő vár: a városi elektromobilitás különösen a kis és könnyű járművek szegmensében kaphat szárnyra. A Bosch becslései alapján 2020-ig nagyjából 100 millió könnyű elektromos járművet gyártanak majd le – ezek között robogókat és olyan kis négykerekűeket is találunk majd, amelyek körülbelül akkorák, mint egy Smart. Ezzel párhuzamosan pedig az elektromos meghajtású szabadidő-autók (utcai terepjárók) is egyre gyakrabban tűnnek fel az utakon: Kínában például már az Európában árult elektromos autók hosszabb tengelytávú változataival is találkozhatunk.

 

 

Piaci előnyök, minimális fejlesztési költségek

Mivel a Bosch 48 voltos, moduláris rendszere az autóiparban már használatos elemekből épül fel, a gyártók a már tesztelt alkatrészek előnyeit élvezhetik, és minimális fejlesztési költségekkel számolhatnak. Ez a már működő eredeti gyári beszállítók (Original Equipment Manufacturer, OEM) és a piac újabb szereplői számára is lehetőséget ad arra, hogy nagyon gyorsan, akár 12-18 hónap alatt piacra dobjanak egy járművet. 

 

Az egyszerű átalakíthatóságának köszönhetően a rendszer elemei ráadásul a kívánt járműosztálytól és teljesítményszinttől függően kombinálhatóak: egy második akkumulátoregység hozzáadásával például megduplázható a jármű hatótávolsága. Mindez csökkenti a bonyodalmat és a költségeket a gyártók, illetve mindazok számára, akik elektromos meghajtással szeretnének átjutni a városon.

 

  • Az erőteljes 48 voltos meghajtóegység az akkumulátorból érkező energia átalakításával a lehető legnagyobb vonóerőt állítja elő.
  • A vezérlőegység jelenti az erőátvitel agyát, ami tökéletes kezelhetőséget, a tölthető lítiumion-akkumulátor pedig magas energiasűrűséget biztosít.
  • A töltő gyors feltöltést tesz lehetővé akár egy szabványos otthoni konnektorból is.
  • A kijelző világosan közli a rendszer minden információját, ráadásul többféle vezetési mód közül lehet választani.
  • A rendszer lehetővé teszi a vezető és a jármű közötti kommunikációt egy Bluetooth-interfész és egy okostelefonos applikáció segítségével.

 

„Szilárdan hisszük, hogy az elektromobilitás gyorsabban terjed majd a kis járművek szegmensében, a moduláris, 48 voltos rendszerünkkel pedig megvan az ideális erőátviteli megoldásunk a gyorsan növekvő szegmens megfelelő kiszolgálásához. Arra számítunk, hogy ez a rendszer az értékesítés során jóval 100 százalék feletti növekedést fog generálni évente” – tette hozzá dr. Markus Heyn.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai

Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

2025. április 21. 15:43

Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak

Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.

2025. április 21. 13:54

ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások

Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”

2025. április 21. 12:05

Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?

A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.

2025. április 21. 10:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12