A Facebook befektetői előtt prezentálhat egy magyar startup

forrás: Prím Online, 2018. február 28. 11:52

Saját kriptovaluta kibocsátása révén – előértékesítés keretében – eddig 150 millió forint tőkét vont be a globális orvosi turizmust megreformáló Etheal. A több nemzetközi díjat elnyerő magyar startup március elején a Stanford Egyetem konferenciáján többek közt a Facebook befektetői előtt mutatja be megoldását. Céljuk, hogy az újabb, április elején induló 2. körös kibocsátás révén a globális terjeszkedés megvalósításához szükséges 4,8–10 millió dollárnyi tőkéhez jussanak.

Az orvosi turizmus óriási üzlet. Sok országban a szakrendelés államilag nem támogatott, így kézenfekvő, hogy azt máshol, jóval olcsóbban veszik igénybe a páciensek. Csak Magyarországon évente 75 milliárd forintot költenek el a hozzánk érkező külföldiek fogorvosi kezelésekre, de szinte minden beavatkozás fajtára megvannak a tipikus desztinációk. Ezt a piacot tervezi globálisan összefogni az Etheal nevű magyar startup, mely Doklist.com címen elérhető oldalán már most 420 ezer brazil és magyar orvost listáz évente 2,5 millió páciens számára. 

 

„Az orvosi turizmus az olcsóbb szolgáltatásért jellemzően nyugatról keletre, míg a különleges, nagyon egyedi problémákra megoldást kínáló kezelések esetében keletről nyugatra áramlik. A piacot elemezve úgy látjuk, hogy első körben 20 célországban kell aktívan jelen lennünk, ehhez persze jelentős tőkére van szükség” – mondta Dr. Kertész Mihály, az Etheal egyik alapítója.

 

Tőkebevonás kriptovalutával

Az alapítók a terjeszkedés finanszírozására egy Magyarországon még alig ismert formát, az ICO-t (Initial Coin Offeringet) választották. Ennek lényege, hogy saját, HEAL névre keresztelt tokent bocsátottak ki, és adtak el előértékesítés keretében tavaly év végén. Ennek eredményeként 150 millió forint gyűlt össze, amit most április elején egy nagyobb volumenű kibocsátás követ – a cél, hogy minimum 4,8, maximum 10 millió dollárnyi tőkét vonjanak be. 

 

„Saját kriptotoken bevezetésére nem csak az egyszerűbb finanszírozás miatt volt szükség, így a szolgáltatások kifizetése is ország- és valutafüggetlenné válik, az Etheal ugyanis az orvos-páciens elszámolásban is kriptotokent használ, ezzel a technológiával pedig számos újszerű szolgáltatást is be tudunk vezetni a Doklist.com oldalon. Például saját valutánkkal díjazzuk azokat a páncienseket, akik minőségi értékelést írnak az általuk igénybe vett orvosról, klinikáról” – mondta Tábori Viktor, az Etheal másik alapítója.

 

 

A Kaliforniai Egyetemen tanítják

Az elmúlt hónapokban Dr. Kertész Mihály és Tábori Viktor, az Etheal alapítói bejárták a világot. Szingapúrtól kezdve San Franciscón át Moszkváig számos meghívást kaptak, hogy startapjukról meséljenek. A világ egyik legnagyobb tech showján, a Las Vegas-i CES-en másodikak lettek a saját kriptovalutát kibocsátó startupok mezőnyében, míg a Ljubljanában megrendezett d10e nevű fintech konferencián a közönségszavazatok alapján bizonyultak a legjobbnak.

 

„Megoldásunkra, illetve a kriptotoken fejlesztése kapcsán megszerzett szaktudásunkra nemzetközi szinten is felfigyeltek. Ügyvezetőtársam, Tábori Viktor legutóbb a Kaliforniai Egyetem meghívásának eleget téve tartott előadást a biztonságos kriptotoken kibocsátásáról. Március elején pedig a Stanford Egyetemen kapunk lehetőséget arra, hogy az Ethealt bemutassuk. Az eseményen többek közt olyan ismert kockázati tőkebefektetők képviselői vesznek részt, mint a Facebookban tulajdonos Accel Partners és Greylock Partners, illetve a Sequoia. Utóbbi nem mellesleg a ma már szintén Facebook tulajdonú Instagram és a WhatsApp befektetője is” – tette hozzá Dr. Kertész.

 

A tervek szerint az Etheal a most április elején lezajló tőkebevonás után fél év alatt állítja át a Doklist.com belső működését a HEAL tokenre. A szolgáltatás globális bevezetését hazai és nemzetközi szakértőkből álló csapat segíti, melynek tagjai többek között:

  • Michael Terpin, ICO tanácsadó, aki az Ethereum ICO-jánál is segédkezett,
  • Debreczeni Barnabás, az első magyar bitcoin ATM elindítója,
  • Dr. Cseh György, a CIB befektetési alapkezelő volt vezetője,
  • prof. Dr. Bartha Tibor, a Harvard Medical School alumnus kutatója, illetve a budapesti Állatorvostudományi Egyetem rektorhelyettese,
  • Bíró Roland, a Naspers csoport által felvásárolt Árukereső.hu alapítója,

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30