Az OTT-One árbevétele közel 50, nettó eredménye pedig több mint 90 százalékkal nőtt 2018-ban

forrás: Prím Online, 2019. március 30. 12:21

Tavaly az OTT-One árbevétele 548,6 millió forinttal, 1,7 milliárd forintra emelkedett, amely közel 50 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi bázisidőszakhoz képest. A társaság adózott vállalkozási eredménye pedig csaknem a tavalyi duplájára, 215,5 millió forintra emelkedett – derült ki a vállalat most közzétett eredménykimutatásából. A társaság beruházásai 2018-ban jelentős bevételt generáltak, az OTT-One előrejelzései szerint ezek a következő években is komoly eredménytermelő képességgel bírnak.

Sikeresen zárta a 2018-as évet az OTT-One, hiszen főbb pénzügyi mutatói – árbevétele és adózott eredménye is – intenzíven növekedett az előző év azonos időszakához képest. Árbevétele 1.700.867.000 forintra emelkedett, amely közel 50 százalékkal több a 2017-es adatokhoz képest. Adózott vállalkozási eredménye pedig több mint 90 százalékkal haladta meg az előző évi eredményt – 111.408.000 forintról 215.534.000 forintra. A társaság saját tőkéje 1.648.534.000 forinttal, összesen 2.284.730.000 forintra emelkedett.  

 

A társaság tevékenységét tekintve a tavalyi évben a streaming (digitális videótartalom kiszolgálás) mellett egyre nagyobb hangsúly kapott a biztonságtechnológiai üzletág. Ezen belül a blockchain alapú high-tech biztonságtechnikai fejlesztések, valamint a biometrikus azonosítás és az egyedi hardware megoldások kerültek a fókuszba. Ezen fejlesztések támogatása érdekében a vállalat folytatta intenzív K+F-tevékenységét az üzletágon belül, ezáltal világszínvonalú és innovatív megoldásokat kínálhat, akár még az ipar 4.0 területén is.

 

A digitális videótartalom kiszolgálás területén a már meglévő ügyfelek kiszolgálása mellett a társaság tavaly is aktívan kereste azokat a lehetőségeket, irányokat, amelyek hozzájárulhatnak a növekedéshez. A streaming területén az OTT-One már több mint 3 éve szoros együttműködésben dolgozik a Telenor Magyarország Zrt.-vel: 2016 óta ugyanis a Telenor MyTV szolgáltatásának üzemeltetésért és továbbfejlesztéséért felel. Ezen felül a tavalyi évben további két jelentős együttműködést is kötött a vállalat a streaming üzletág keretein belül – stratégiai együttműködést indított a TV2 Csoporttal a tévéportfólió sporttartalmait közvetítő Spíler Extra videóstreaming alkalmazás fejlesztéséről és üzemeltetéséről, valamint partnerén keresztül együttműködésre lépett a Sony Corporation filmgyártással és -forgalmazással foglalkozó angliai leányvállalatával, a Columbia Pictures Corporation Limited nevű céggel. Utóbbi megállapodás értelmében, első körben 2019. augusztus 31-ig az OTT-One a technológiai kiszolgálója az induló „Sony Networks” alkalmazásnak a közép-európai régió négy országában: Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, a Lengyel Köztársaságban és Romániában is. 

 

Az említett együttműködések stabil kiszolgálása mellett a társaság új, innovatív irányok felé is nyitott, így a társaság a streaming alapú oktatási (e-learning) megoldások fejlesztésébe és értékesítésébe kezdett. Utóbbi terület a jövőben még inkább kiemelt jelentőségű lesz a társaság számára.

 

A tavalyi évben egy mintegy 1,1 milliárd forint összértékű, saját forrásból megvalósuló, több célt kiszolgáló szerverkapacitás beszerzését és egy védett, minősített szerverközpont kialakítását is megkezdte a társaság. A szerverpark nagy része, 800 szerver már leszállításra és kifizetésre került, a teljes projekt pedig várhatóan 2019 második negyedévére készül el. A szerverpark továbbá egyedülálló lehetőséget teremt a vállalat biztonságtechnikai üzletága számára is, mivel a szerverek a blockchain alapú biztonságtechnikai megoldások mögöttes kiszolgálóiként is funkcionálnak, a videós feladatok ellátása mellett.

 

„2018 egészében dinamikus növekedés jellemezte vállalatunkat, és számos mérföldkövet tudhatunk magunk mögött. A már meglévő stratégiai partnereink mellett számos új megrendelő választotta egyedülálló minőségű szolgáltatásainkat, hazánkban és a nemzetközi piacon egyaránt. A növekedésünk alapja, hogy folyamatosan keressük és a látóterünkben tartjuk a potenciális piaci célpontokat, valamint intenzív kutatás-fejlesztési tevékenységet végzünk annak érdekében, hogy szolgáltatásaink a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljenek. A 2019-es év a tőkepiaci jelenlétünk szempontjából is rendkívül eseménydúsnak ígérkezik, hónapokon belül szeretnénk ugyanis lebonyolítani egy nyilvános részvénykibocsátást, amely feltétele lesz, hogy majd átléphessünk a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájába” – kommentálta az éves eredményeket Májer Bálint, az OTT-One Nyrt. vezérigazgatója és igazgatóságának elnöke.

 

A társaság határozott célja, hogy az 2019-ben a jelenlegi T kategóriát elhagyva akár a Prémium kategóriába kerüljenek törzsrészvényei. A kategóriaváltáshoz szükséges utolsó feltétel teljesítéséhez a társaságnak végre kell hajtania egy legalább 100 millió forint értékű nyilvános részvénykibocsátást. A társaság a tavalyi évben létrehozta az Operatív Igazgatóságot, amelynek egyik célja, hogy megfelelően előkészítse az ügyletet, illetve támogassa a vállalatot a tőkepiaci tranzakció lebonyolításában. 

Kulcsszavak: OTT-ONE Nyrt. +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Novák Pétert választották meg az MRSZ elnökének

A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az egyesület elnökének az elkövetkezendő hároméves ciklusra. Novák Péter 6 év után váltja az elnöki székben Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját. A Premier Kultcaféban tartott közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú Elnökségének tagjait, valamint a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. Az MRSZ három alelnöki*  székét a hirdetők delegáltjaként Mérő Ádám, a média szektor képviseletében Vidus Gabriella és a szolgáltató szektorban Gulyás János foglalhatja el a következő időszakban. A közgyűlés kezdetekor a Reklámszövetségben való tisztségviselői munkáktól közel 20 év után búcsúzó Hivatal Pétert a Reklámszövetség korábbi elnöksége a MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag kitüntetéssel jutalmazta.

2024. október 10. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10