Felveszik a versenyt a programozóiskolák diákjai a diplomás szoftverfejlesztőkkel

forrás: Prím Online, 2019. december 11. 18:51

2019-ben hatodszor rendezték meg a Loxon Java Challenge programozóversenyt, amelyben idén is a legnevesebb magyar egyetemek hallgatói, továbbá hazai szoftverfejlesztő bootcampek csapatai, valamint tapasztalt informatikusok mérték össze programozói tudásukat a gyakorlatban. Az összesen három fordulóból álló bajnokság háromfős csapatainak Java programozási feladatokat kellett teljesíteniük, a programnyelv parancsainak ismerete mellett azonban a résztvevők probléma-megoldási készségét is felmérte a verseny.  

A Loxon Java Challenge-en idén 87 csapat indult. A háromfordulós bajnokságban a csapatoknak többek között egy területfoglalós játékban kellett összemérniük a tudásukat, amelynek az volt a célja, hogy a rendelkezésre álló memóriából területet foglaljanak több, párhuzamosan futó applikáció ellen.

 

A rangos versenyen induló csapatok közül 20 jutott be az utolsó, harmadik fordulóba: az élő döntőbe neves hazai egyetemek hallgatói, illetve tapasztalt szakemberek mellett, a junior szoftverfejlesztők és –tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters négy csapata került be.  

 

 

„Munkáltatói partnereink visszajelzéseiből eddig is tudtuk, hogy végzettjeink felveszik a versenyt a diplomás programozókkal, ám a tavalyi után a Loxon Java Challenge 2019 is egy újabb komoly szakmai elismerés számunkra, hiszen 4 csapatunk is döntőbe került. A Noobs az 5., a Csipet-csapat a 11., a C-Push a 14., míg a smartBees a 18. helyen végzett. Ez különösen nagy eredmény annak fényében, hogy a legjobb húsz csapat között mi vagyunk az egyetlen coding bootcamp, ráadásul a négy döntős csapatunk közül háromban még jelenleg aktív hallgatóink indultak” - mondja Filep Szabolcs, a PROGmasters társalapítója és vezetője. 

 

A PROGmasters egy 5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó budapesti programozóiskola, amely állásgaranciát kínál végzett hallgatói számára, akik így havi bruttó 350 és 460 ezer forint közötti kezdő fizetésért tudnak elhelyezkedni junior szoftverfejlesztőként. A PROGmasters tanfolyamain az elmúlt 3 évben közel 150 diák végzett, s az iskola 98 százalékuk számára talált junior programozói munkát.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjön-e időben a karácsonyi ajándék?

A logisztikai cégek és az őket támogató ügyfélszolgálatok az év legsűrűbb napjaira készülnek. A következő hónapokban az év elejéhez képest többszörösére ugrik a megrendelések és ezzel együtt az ügyfélmegkeresések száma is. Hogyan lehet minderre felkészülni és hogyan segíthet az élsport példája abban, hogy egyetlen ügyfél se maradjon elégedetlen? Erről szól a Konecta nyilvános üzleti reggelije. 

2024. október 6. 13:46

Valóban csak az elektromos autókon múlna a fenntartható közlekedés?

Stabilizálódni látszik a cégautóflotta-piac, az új autók beérkezése újra a régi ütemben zajlik, a folyamatosan emelkedő bérleti díjak azonban továbbra is kihívást jelentenek a cégeknek. Ennek ellenére a vállalatok is nyitnak az adott esetben drágább elektromos autók felé, de a céges flotta összeállítását még mindig a státusz és a pozíció határozza meg a valós használati igények helyett. 

2024. október 6. 11:58

Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók

A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.

2024. október 6. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37