Három napos programmal jön a hatodik Startup Safari Budapest

forrás: Prím Online, 2021. január 30. 09:58

A Budapest Startup Safari 2020 áprilisában elsők között vágott bele az online konferenciák szervezésének világába, bevezetve ezzel a home conference fogalmát a hazai rendezvény iparban. Idén ismét online programmal jelentkezik a startup ökoszisztéma legjelentősebb budapesti eseménye, ezúttal azonban 3 napon keresztül válogathatunk majd programkínálatból.

A hat évvel ezelőtt létrehozott Budapest Startup Safari 2021. április 21-23. között kerül megrendezésre. A szervezők a sok éves tapasztalatuk, a 2020-ban megismert piaci átrendeződés és az ökoszisztéma igényei alapján idén a tudásmegosztás mellett nagy hangsúlyt fektet az interaktív programok, kurzusok lehetőségére is, melynek során a számos hazai szakember mellett a világ minden szegletéből bejelentkező előadókkal is találkozhatnak majd a résztvevők, akik az üzleti és technológiai témákban tartanak majd workshopokat, előadásokat. Emellett pedig a rendezvény céljai között szerepel, hogy minden eddiginél több lehetősége legyen a résztvevőknek a nagyágyúkkal one-on-one találkozókra is az online térben. A rendezvény idén is magyar és angol nyelven zajlik majd, a rendkívül korszerű konferencia platformnak köszönhetően számos egyéb kapcsolatépítési lehetőséggel.

 

A közel 150 esemény hat tematikus útvonalra osztva olyan témaköröket jár körbe, mint az üzletfejlesztés, az online kereskedelem, a márkaépítés, a jogi és pénzügyi tudnivalók, a befektetési alapok, a tartalomkezelés vagy a távmunka és oktatás, az e-kereskedelem innovációi. Az esemény nem csak üzleti, hanem mélyebb technológiai témákat is kínál, az érdeklődők az AI, a robotika, automatizáció, kriptovaluta, programozás vonalon is számos programot találnak majd. A résztvevők kérdezhetnek, találkozhatnak, ismerkedhetnek és egy erős, később is elérhető és használható tudásanyagot kapnak a három nap alatt.

 

 

Az előadások és workshopok nyomán olyan cégek engednek bepillantást a kulisszáik mögé, mint a OneLogic, a MyMuesli, Sharpr3D, a BrokrerChooser, OXO Technologies Holding Zrt., illetve a Norrsken akcelerátor. Emellett pedig olyan, a technológia területén avatott szakemberekkel találkozhatnak a résztvevők, mint Roberto Bonanzinga az InReach Ventures társalapítója és befektetesi partnere, ami többek között a Sharpr3D befektetője, Cristobal Alonso a StartupWiseGuys ügyvezetője, Jan Ameri az Arctic15 és az ArticStartup ügyvezetője, Dr. Oszkó Péter OXO csoport igazgatóságának elnöke, Csendes Olivér a Pioneers nemrégiben leköszönő ügyvezetője, és Philipe Reinisch a Silkroad 4.0 alapítója. Izgalmas vendég és előadó lesz még Funda Sezgi, a Norrsken Impact Accelerator társalapítója - rajta és a programukon keresztül elérhetővé válik a látogatók számára is több mint 50 olyan sikeres alapító és cég is, mint a Klarna, a Minecraft, a Soundcloud, a Good American, vagy a Brilliant Minds. Az előadók sora pedig még közel sem teljes, a szervezők folyamatosan jelentik be az új meghívottakat.

 

A rendezvény mellé már a szervezés korai szakaszában a hazai startup közösség számára olyan fontos szervezetek álltak be, mint a Grow with Google, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, az SAP és a MVM Edison, a Startup Hungary, az OXO csoport, és a Morgan Stanley. 

 

A Startup Safari Budapest online konferenciára már elindult a kedvezményes early bird jegyárusítás. További információ elérhető a www.budapestsafari.com, jegyvásárlás pedig a https://tixa.hu/startupsafari2021 oldalon.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A győri egyetem hallgatói segítik a TSPC Csoportot Budapest legnagyobb egészségügyi fejlesztésében

A győri Széchenyi István Egyetem rendkívül fontosnak tartja a gyakorlatorientált képzést és a gazdaság szereplőivel való szoros kapcsolatot. Mindkettőre jó példa a TSPC Csoporttal közös program, amelynek keretében az intézmény építészhallgatói a budapesti Szent János Kórház fejlesztési folyamatában vesznek részt.

2021. július 25. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek

2021. július 20. 16:30

Első a kiberbiztonság?

2021. július 7. 12:37

950-szeresére nőtt három hét alatt a magyar vizslacoin árfolyama

2021. június 28. 09:52

NMHH-kutatás: miért nem internetezik mindenki?

2021. június 14. 09:53