Megerősítették a Work Force menedzsmentjét

forrás: Prím Online, 2021. április 22. 13:31

Czellecz Zoltánt nevezték ki a Work Force operációs igazgatójának. A HR-szolgáltatások területén több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember irányítja a jövőben a társaság valamennyi üzletágát, de feladatai közé tartozik majd a vállalati stratégia átdolgozása is.

A Work Force új operációs igazgatója 2010-ben szerzett diplomát a Pannon Egyetemen műszaki menedzser szakán. Karrierjét az Adecco-nál kezdte 2007-ben, ahol kezdetben tanácsadóként dolgozott, majd 2011-es távozásakor már kiemelt ügyfélkapcsolati menedzser volt. 2012 és 2013 között már megfordult a Work Force-nál, akkor üzletágvezetői pozíciót töltött be. Pályafutását 2013 augusztusa és 2017 márciusa között a Randstad Hungary-nél folytatta, több mint két évig üzletfejlesztési igazgatóként dolgozott a vállalatnak. Ezt követően közel 4 évig erősítette a Talentify Co. csapatát, 2018 márciusától a cég ügyvezető igazgatója volt. Az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltatónak számító Work Force csapatához 2020 októberében csatlakozott újra operációs igazgatóként. 

 

„Örömmel vállaltam el az adódó lehetőséget, hogy újra a Work Force csapat tagja lehessek. A cégnél felhalmozódott sokéves tapasztalat, a jövőbe vetett hitünk és közös szakmai vízióink mind a segítségünkre lesznek az elkövetkező években, hogy még tovább fejlesszük üzletmenetünket, szolgáltatásainkat és a lehető legsokoldalúbban álljunk mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók rendelkezésére” – mondta el Czellecz Zoltán a kinevezése kapcsán. 

 

Az új pozícióban a vezető a magyar tulajdonban lévő társaság valamennyi üzletágának eredményes működtetéséért, valamint a vállalat stratégiájának átdolgozásáért is felel majd. Az elkövetkező időben a szolgáltatási paletta megújításán, valamint a további terjeszkedés megalapozásán is dolgozik majd.  

 

„A tavalyi sikerek, valamint a munkaerő-piacon jelenleg érzékelhető lehetőségek nem csupán lehetőséget adtak rá, de indokolttá is tették egy olyan pozíció létrehozását, amelyben egy felsővezető felel valamennyi üzletágunkért. Czellecz Zoltán eredményorientált, az innovációt és a hatékonyságot kulcskérdésnek tekintő vezető, aki a stabil növekedési pálya fenntartása mellett az új szolgáltatások elindításában és az üzleti stratégiánk átdolgozásában is komoly támogatást nyújt majd a cégünknek” - fogalmazott az új operációs igazgató kinevezése kapcsán Csákvári Róbert, a munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó Work Force Kft. ügyvezető igazgatója. 

 

„Ahogy szinte minden iparágban, a HR szolgáltatásoknál is jelentős változásokat hozott a COVID-járvány, amihez a Work Force gyorsan és rugalmasan tudott alkalmazkodni. A mostani helyzet komoly kihívásokat, egyben pedig lehetőségeket is tartogat. A jövőben nagyobb figyelmet tervezünk fordítani a komplexebb munkakörök betöltésére, mind a munkaerő-kölcsönzés, mind a munkaerő-közvetítés területén. Új szolgáltatások bevezetését tervezzük erre az évre, emellett tovább bővítjük az irodahálózatunkat és erősítjük a nemzetközi toborzási kompetenciánkat is” - tette hozzá az új operációs igazgató. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

2021. június 7. 17:38

Kihirdették az Év Gyára verseny nyerteseit

2021. május 31. 09:54

Hétszeres Business Superbrands díjas az ABB

2021. május 17. 16:40

Digitalizációs „bumm” a bankszektorban!

2021. május 4. 19:29