Informatikai meet-up sorozatot indított a Magyar Telekom Csoport

forrás: Prím Online, 2022. június 8. 20:18

A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország program-sorozatot indított IT szakemberek részére, melynek célja, hogy a jelen kihívásairól, szakmai trendekről, jó megoldásokról cseréljenek gondolatokat, kötetlen formában. A program-sorozat első eseménye nagy sikerrel, közel 500 offline és online érdeklő részvételével zajlott.

Kutatások szerint Magyarországon az informatikai munkaerő-piacról közel 40.000 szakember hiányzik, amely azt jelenti, hogy nincs elegendő, megfelelő képességekkel bíró szakember a piacon. Bár az informatikai képzésekre jelentkezők aránya évről évre emelkedik, a szakember-utánpótláshoz érdemes láttatni az IT szakma szépségeit, sokrétűségét. 

 

 

A Magyar Telekom Csoport által indított rendezvény-sorozat célja, hogy meghatározott fókuszterületek mentén indítsanak párbeszédet a szakma jelen kihívásairól, trendjeiről és biztosítsanak platformot az eszmecserére a szakemberek között. „Eseményeinket kettős céllal rendezzük: egyrészt, szeretnénk rámutatni és láttatni, hogy milyen sok rétege, ága van a sokszor csak IT-ként emlegetett foglalkozásnak, és jobban megmutatni, közelebb hozni azok számára, akik érdeklődnek, hogy miről is szólnak ezek a szakmák a gyakorlatban. Másrészt, programunkkal az aktív szakértőket is szeretnénk megszólítani, platformot biztosítva a közösségépítésre, kapcsolódásra.” – nyilatkozta Bóka László, Platform and Core Services Tribe Lead.

 

A kötetlen, laza hangvételű, inspiráló előadásokat és beszélgetéseket kínáló rendezvénysorozat első állomásán a Kubernetes nyílt forráskódú platform megoldásaival ismerkedhettek a résztvevők Szelestey Péter, a Telekom Cloudification Product Owner-ének vezetésével. A programot közel 500 szakértő követte figyelemmel a helyszínen és az online térben, mely az alábbi linken visszanézhető: https://youtu.be/7USDGqJDk5g

 

 

Az esemény-sorozat további állomásai is hasonlóan izgalmas szakmai témákban kerülnek megrendezésre.  Június 16-án 18 órától a HubHub-ban személyesen, illetve online is van lehetőség csatlakozni az eseményhez, melynek központi témája a kiberbiztonság lesz. A neves szakértők (Csordás Szilárd, Kapui Nikolett, Krizsán Csaba, Dr. Szvetelszky Zsuzsanna, Keleti Arthur, Marosi-Bauer Attila, Balogh Turul) a kibervédelem és az incidenskezelés titkaiba avatják be az érdeklődőket. 

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között, regisztrálni ITT van lehetőség.

 

Kulcsszavak: Magyar Telekom Csoport

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30