20 éves Magyarország legnagyobb boltszámú kereskedelmi rendszere

forrás: Prím Online, 2022. december 8. 17:04

2002-ben írt alá szerződést egységes, integrált kereskedelmi rendszerének kialakításáról és bevezetéséről a CO-OP Hungary Zrt. a KFKI-Laurel konzorciummal. A projekt a maga 10 milliárd forintos becsült költségével akkoriban nemcsak idehaza, hanem a kelet-közép-európai régióban is óriási volumenűnek számított. A legkiterjedtebb magyar kiskereskedelmi lánc, a Coop mintegy 1500 boltjába vezette be a Laurel a megoldást, amely így méretében és komplexitásában is vetekszik a világ vezető integrált rendszereivel.

„A Coop-csoport mindig is kiemelt helyen szerepelt partnereink sorában, az együttműködésünk egyik legfontosabb mérföldköve pedig kétségkívül a közös munkával létrehozott és folyamatosan fejlesztett, integrált kereskedelmi rendszer. Annak idején a Coop az elsők közt ismerte fel a közös törzses informatikában rejlő, óriási előnyöket, és kész is volt meghozni a bevezetéshez szükséges, nagy döntéseket, amik azóta sokszorosan beváltották a hozzájuk fűzött reményeket” – fogalmazott Bessenyei István, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, aki hozzáfűzte, igen megtisztelő volt, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező cég az ő megoldásukat választotta.

 

A retailinformatika vezető hazai vállalata az alapos előkészítő fázis után a Coop Star Zrt.-nél, illetve a Coop Szolnok Zrt.-nél indította el az első pilotboltokat, a kezdeti sikereket látva pedig egyre több szervezet szavazott bizalmat az innovációnak. 2011-ben már az 1000. Laurel-rendszerű Coop-bolt nyitását ünnepelték a felek, mára pedig nagyjából a hálózat 1500 üzlete használja a megoldást. A Laurel összesítése szerint munkatársaik eddig összesen körülbelül 122 ezer napot szenteltek a Coop egységes informatikai rendszerére, mely megrendelői oldalról is jókora feladatokkal járt.

 

 

A két évtizeddel ezelőtt 10 milliárd forintot, azaz mai vásárlóerőn számolva csaknem 25 milliárd Ft-ot felölelő beruházás eredményeiről Bessenyei István elmondta: „a Coop a teljes mértékben rájuk szabott rendszerrel akkoriban komoly versenyelőnyre tudott szert tenni azokkal szemben, akik nem léptek meg ilyen színvonalú integrációt. A megoldásnak, amire úgy vélem, mindkét cég okkal lehet büszke, nagy szerepe van abban, hogy a Coop a mai napig a legnagyobb lefedettséggel rendelkező hazai élelmiszerlánc tud lenni, és továbbra is több tízezer főnek munkát adva szolgálja ki magas színvonalon napi több mint 1 millió vevőjét.” 

 

A Laurel tulajdonos-ügyvezetője a fentiekhez hozzátette, ismerve a Coop innovációs törekvéseit, biztos abban, hogy az üzletlánc a jövőben is mindent megtesz boltjai fejlesztése érdekében, hogy az egyre élesedő kiskereskedelmi versenyben felvegye a küzdelmet a rohamléptekben korszerűsítő vetélytársakkal.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tovább terjeszkedik a belga-magyar logisztikai raktárfejlesztő-vállalat

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 000 m2 alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar-Vármegyei székhely térségében. A kitűnő lokációjú beruházásra a debreceni repülőtér és az épülő BMW gyár közelében kerül sor. 

2024. április 24. 14:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50