Jelentős forgalomnövekedés a Candy Hoover Hungary-nél

forrás: Prím Online, 2023. január 30. 14:59

Lényegében azonnal láthatóvá vált a rezsiáremelkedés bejelentése a nagy háztartási gépek forgalmán. Akadt olyan termékkör, amely esetében az „A” energiaosztályú, azaz legenergiatakarékosabb eszközök iránti kereslet rögötön duplájára ugrott – derül ki a Candy Hoover Hungary Kft. 2022-es évet összefoglaló előzetes számaiból. Még nincsenek meg a végleges adatok, ám az bizonyos, hogy a vállalat tavaly százalékban kifejezve kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el.  

Azonnal és nagyon markáns nyomott hagyott a nagy háztartási gépek forgalmazásában a rezsiköltségek elmúlt év nyarán bejelentett emelkedése – mutatnak rá a Candy Hoover Hungary Kft. előzetes, éves forgalmi adatai. Szinte minden vásárló arra törekedett, hogy a saját pénztárcájához mérten a lehető leginkább energiatakarékos készüléket vásároljon. Ennek következtében például a mosógépek esetében az „A” energiaosztályú, vagyis a legenergiatakarékosabb eszközök részaránya a második félévben lényegesen emelkedett az első félévhez képest, így a szegmens súlya már beérte a „B” energiaosztályú készülékeket. 

 

 

A hűtőforgalmon belül szintén látható átrendeződés. Az év első feléhez képest a második hat hónapban a magasabb energiahatékonyságú gépek iránti kereslet számottevően emelkedett. Ezen belül is egészen drasztikus növekedés volt tapasztalható a rezsitámogatás-kivezetés bejelentésének hónapjában, júliusban. Ekkor az előző hónaphoz mérten ezen szegmensek forgalma lényegében kilőtt, s a cég teljes eladásain belüli részarányuk közel duplájára ugrott. Ezt követően az üzletmenet korrigált, ami annak is volt a következménye, hogy ellátási korlátok jelentkeztek ezen gépek esetében, miután korábban alacsonyabb volt irántuk az érdeklődés. A hűtők körében is megfigyelhető volt, hogy a kereslet az alsóbb kategóriákból a magasabbak, azaz energiatakarékosabb gépek felé tolódik. Emellett viszont hangsúlyozandó, hogy egy többéves készülék lecserélése – ha nem is a jelenleg elérhető legenergiatakarékosabb készülékre – jelentős energiamegtakarítást jelenthet.

 

 

„A piaci és a gazdasági helyzet változásának következtében az előzetes adatok azt mutatják, hogy a Candy Hoover Hungary Kft. – a 2021. évi eredményekkel összevetve – százalékban kifejezve kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el az elmúlt évben. A vállalat életében 2023-ban számos nagyon fontos esemény lesz, ezeknek köszönhetően erre az évre is dinamikus fejlődést tűztünk ki célul. A piac fejlődéséből az látszik, hogy az energiatakarékosabb gépek iránti igény erős marad, és egyre vonzóbbak lesznek az okos, internetes kapcsolattal rendelkező eszközök is. Ezen képességekkel ugyanis – egyéb más előnyös lehetőség mellett – még hatékonyabb működést lehet elérni” – mondta Rózsa Márton, a vállalat ügyvezető igazgatója.

 

 

A vásárlók energiahatékonyságra való törekvése egyébként a vállalatnak a legnagyobb forgalmat hozó eszközök listáján is nyomott hagyott. A cégnél ugyanis a hőszivattyús szárítógépekből fogyott a legtöbb, aminek a hátterében egyértelműen a kevesebb energiafelhasználásra való törekvés áll. A képzeletbeli dobogó második fokán az asztali hűtők, míg a harmadikon a kombi hűtők álltak. Az év egészét tekintve az utolsó negyedév volt a legerősebb. Szinte minden termékkategóriában ebben az időszakban volt a legnagyobb a kereslet. Ez alól – nem meglepően – a hűtők és a fagyasztók jelentettek kivételt, amelyekből a május-augusztus közötti időszakban fogyott a legtöbb. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Prologis tovább erősítette piaci pozícióját

A Prologis 2024-ben ismét sikeres évet tudhatott maga mögött Magyarországon. Az ipari ingatlanfejlesztő és üzemeltető cég számos olyan eredményt ért el, amelyek tovább erősítették piaci pozícióját és ügyfeleivel való partneri kapcsolatát.

2025. március 14. 13:04

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59