Konyhai és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak
Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi képviselete a Magyar Református Szeretetszolgálatnak. Az adomány több mint 40 konyhai és háztartási gépet tartalmaz, amelyek összértéke meghaladja az egymillió forintot.
„Felelős vállalatként kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk a rászorulókon és a nehéz helyzetben lévőkön. Bízunk benne, hogy minden gép nagy megelégedéssel fogja szolgálni a nélkülöző családokat” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor SDA Divíziójának vezetője. A japán gyökerekkel rendelkező, immáron európai márka többek között vadonatúj kávéfőzőket, smoothie készítőket, konyhai gépeket, porszívókat, elektromos vízforralókat adományozott a Magyar Református Szeretetszolgálatnak.
„Évente több tízezer rászoruló családot támogat szeretetszolgálatunk Kárpát-medence-szerte élelmiszerrel, tisztító- és tisztálkodási szerekkel vagy éppen tűzifával. Azoknak a szerény körülmények között élő családoknak, akiknek a mindennapi betevő vagy az otthon melegének biztosítása is problémát jelent, az már a megfizethetetlen luxus kategóriájába tartozik, hogy egy konyhai vagy háztartási gépet vásároljanak. Ezért is vagyunk hálásak a Sencor adományaiért, hogy ezekkel a hasznos eszközökkel tehetjük boldogabbá az adományozottak ünnepét” – hangsúlyozta Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.
„A konyhai-, háztartási-, szórakoztató- és szépségápolási termékek gyártójaként elkötelezettek vagyunk abban, hogy emberek életét szebbé, kényelmesebbé és komfortosabbá tegyük. Külön öröm számunkra, amikor olyanoknak segíthetünk, akik sajnos nélkülözni kényszerülnek” – hívta fel a figyelmet az ünnepélyes átadón Rutai Gergely, a Sencor marketingvezetője.
A Magyar Református Szeretetszolgálat az adományokat még karácsony előtt eljuttatja a rászorulóknak.
Kapcsolódó cikkek
- Kopogtatnak a jövő okos háztartási gépei
- Mit tesz a lakásberuházások visszaesése a hazai elektronikai piaccal?
- A világ első hűtőszekrénye 70 százalékban újrahasznosított műanyag belsővel
- Még nagyobb szabadságot biztosít a Sencor új robotporszívója
- Termékkiegészítők fogyatékkal élőknek
- Hogyan válasszunk autós hűtőtáskát?
- A kényelem új korszaka köszöntött be a háztartási gépeknél
- Hogyan válasszunk légtisztítót a pollenszezonra?
- Egy robotporszívó, amivel fertőtleníteni is lehet
- Jelentős forgalomnövekedés a Candy Hoover Hungary-nél
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.