Globális jelentőségű mérföldkőhöz ért a mesterséges intelligencia szabályozása

forrás: Prím Online, 2024. május 22. 13:02

Hosszas jogalkotási folyamat lezárásaként a mai napon az Európa Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetet, az EU Hivatalos Lapjában való közzétételtől pedig megkezdődik a visszaszámlálás a rendelet alkalmazásáig. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mit is tartalmaz pontosan a rendelet.

dr. Albert Lili

„A rendelet a Hivatalos Lapban való közzététele után húsz nappal lép hatályba, és a hatálybalépése után 24 hónappal teljes mértékben alkalmazandó, bizonyos kivételekkel. Például a tiltott tevékenységekre vonatkozó tilalmak a hatálybalépés időpontja után hat hónappal lesznek alkalmazandóak” – mondta el dr. Albert Lili, a Deloitte Legal MI megfeleléssel foglalkozó ügyvédje. 

 

Első közös uniós szabály a mesterséges intelligenciáról

 

Az új rendelettel az EU létrehozta a világ első kötelező érvényű mesterséges intelligenciára vonatkozó jogszabályát. Ennek célja az alapvető jogok, a demokrácia, a jogállamiság és a környezeti fenntarthatóság védelme a magas kockázatú MI rendszerekkel szemben, valamint az MI rendszerekbe vetett bizalom felépítése és az innováció fellendítése.

 

dr. Nagy Dániel Attila

„Az új EU-s jogi szabályozás globális, az EU határain messze túlnyúló hatását erősíti, hogy nemcsak azokra vonatkoznak a szabályok, akik az EU-ban működnek, hanem akik olyan rendszereket fejlesztenek vagy alkalmaznak bárhol az egész világon, amikkel EU-s polgárok adatait kezelik, vagy aminek az alkalmazása az ő jogaikat érintheti. Ha az EU-s piachoz hozzá szeretne férni egy amerikai, kínai vagy ausztrál MI fejlesztő, ügyelnie kell az AI Rendeletnek való megfelelésre. Ebben a tekintetben nagyon hasonló a szabályozás jellege a GPDR-hoz, amit egyébként az új rendelettel párhuzamosan szintén alkalmazni kell, ha az MI eszközzel EU-s polgárok adatait kezelnénk” – tette hozzá dr. Nagy Dániel Attila a Deloitte Legal Adatvédelmi és Technológiai Csoportjának vezetője.

 

A rendelet tilt bizonyos MI gyakorlatokat, például a társadalmi pontozást, amelyek veszélyeztetik az alapvető jogokat. Emellett számos kötelezettséget meghatároz a magas kockázatúnak tekintendő, például a kritikus infrastruktúra, az oktatás, a foglalkoztatás, az alapvető szolgáltatások vagy a természetes személyek hitelképességének értékeléséhez vagy hitelpontszámuk megállapításához használt MI-rendszerek kapcsán. Az ilyen rendszerek esetén szükséges a kockázatok felmérése, csökkentése, azok átlátható és pontos működésének biztosítása. Ezek a rendszerek csak emberi felügyelet mellett működhetnek az új szabályozás szerint.

 

www2.deloitte.com/hu

 

A felhasználók jogai

 

A felhasználóknak bizonyos esetekben joga lesz panaszt tenni a MI rendszerek által hozott döntésekkel kapcsolatban, és magyarázatot kérni és kapni azokról a döntésekről, amelyek a jogaikat érintik. Az új szabályozásnak köszönhetően transzparensebbé válik az AI eszközök használata, mivel a rendelet új átláthatósági követelményeket határoz meg az általános célú MI rendszerek és azokon alapuló modellek esetében. Ennek értelmében előírja, hogy az általános vagy manipulált képeket, hang- vagy videótartalmat („deepfake"-eket) egyértelműen jelölni kell.

 

Az innováció és az KKV-k támogatása érdekében a rendelet előírja az ún. sandbox létrehozását és a valós környezetben történő tesztelést a nemzeti szinten.

 

dr. Barta Gergő

„Elsőre távolinak tűnhet az AI Act-nek való megfelelés, ugyanakkor egyáltalán nem az és tényleges gazdasági kockázatot jelenthet a megfelelés hiánya. A rendelet szankciórendszere alapján a szabályok megsértése miatt kiszabható bírságok lehetséges legmagasabb összege 35 millió EUR, vagy az előző pénzügyi év teljes éves világszintű forgalmának 7%-a (amelyik magasabb), ám ilyen léptékű szankció csak a legsúlyosabb jogsértések esetén merülhetne fel” – mondta el dr. Barta Gergő, a Deloitte vezető MI szakértője.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A lámpák lekapcsolása már nem elég az energia-megtakarításhoz

A Schneider Electric nemzetközi kutatása szerint jelentős különbség van az ingatlantulajdonosok energiafelhasználással kapcsolatos elvárásai és a tényleges cselekedeteik között. A felmérés eredményei alapján a válaszadók több mint 80%-a fontosnak tartja az energiahatékonyságot, ugyanakkor sokak számára továbbra is a lámpák lekapcsolása jelenti a legfőbb energiamegtakarítási intézkedést.

2025. február 18. 13:11

Ezek 2025 legfontosabb IT trendjei

Az idei év technológiai fókuszterületei között az AI, az üzleti intelligencia és az automatizálás kerülnek a középpontba, míg a legnagyobb kihívásokat a költség- és humánerőforrás-korlátok jelenthetik – áll a Protechtor CIO Navigátor felmérésében, amely 70+ magyar vállalati IT-vezető véleményét tükrözi. Az innováció iránti szándék világos, hiszen a cégek 56%-a már rendelkezik előre kidolgozott digitalizációs stratégiával, ami jelentős előrelépés. Ugyanakkor a piacon komoly eltérések tapasztalhatóak: míg a vezetők többsége optimistán tekint a 2025-ös évre, és 50%-uk a bővülő IT-büdzséből várja a fejlődést, addig ugyanennyien aggódnak a változatlan vagy csökkenő pénzügyi források és a fokozódó technológiai verseny hatásai miatt.

2025. február 18. 10:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20