A Delta Systems újítja meg az Állatorvostudományi Egyetem komplex audiovizuális rendszerét
Bemutatták az Állatorvostudományi Egyetem első, legmodernebb technikával felszerelt okostantermét. A komplex audiovizuális rendszert a Delta Systems Kft. újítja meg, miután elnyerte az erre kiírt, nyílt, Európai Uniós közbeszerzési eljárást. A mintegy 1,089 milliárd forint értékű beruházás új utat nyitott az egyetem számára. Az európai szinten is egyedülálló korszerűsítéssel 45 prezentációs térben 13 gyártó 1842 eszközét alakítják egy komplex, hallgatóközpontú rendszerré.
Az Állatorvostudományi Egyetemen, a világ harmadik legrégebben megalapított állatorvosképző intézményében, közel kétszáznegyven éve megszakítás nélkül folyik az oktatás. Az osztatlan állatorvos, osztatlan angol nyelvű kutató zoológus képzés és a biológus mesterképzés mellett számos szakirányú továbbképzés érhető el. Az állatorvosképzés egyedülálló módon a magyar mellett angol és német nyelven is folyik. Magyarország egyetlen állatorvosi egyeteme nemzetközi szinten is elismert, amit a világ 69 országából érkezett mintegy 1100 hallgató is igazol. A kampusz nemzetközi jellegű, köszönhetően annak, hogy a diákok közel kétharmada külföldi.
Az audiovizuális rendszer megújítására irányuló projekt célja, hogy az új eszközpark segítségével a hallgatók számára megkönnyítse a tananyag elsajátítását, gyorsan hozzáférhetővé tegye a tudásbázist és gördülékeny kapcsolattartást eredményezzen oktatói és hallgatói oldalon is, nem utolsó sorban pedig megkönnyítse a tudományos és kutatói tevékenységgel járó feladatokat. Az új rendszer a legmodernebb audio-, video- és streaming-eszközöket tartalmazza, így a hallgatók az online oktatás során is olyan élményt kapnak, mintha személyesen az előadáson lennének. A tervezés során nagy hangsúlyt kaptak a modern, felhasználóbarát applikációs megoldások és jövőtálló technológiák.
Prof. Dr. Ózsvári László, az Állatorvostudományi Egyetem oktatási rektorhelyettese az első okostanteremben, a Lógyógyászati Tanszéken Üllőn tartott bemutató kapcsán kiemelte: „Az új audiovizuális technológiák bevezetése nemcsak a képzési folyamatokat teszi hatékonyabbá, hanem lehetővé teszi, hogy hallgatóink interaktív, élményközpontú oktatásban részesüljenek. Az egyetem digitális fejlesztése által a hallgatók digitális kompetenciáit is fejlesztjük, így már az egyetemi éveik alatt kialakul bennük az integrált szemlélet, és felkészülhetnek egy modern állatorvosi praxis üzemeltetésére.”
Az István utcai campuson, a Rottenbiller utcai és az üllői telephelyen megvalósuló beruházás illeszkedik az intézmény hosszútávú eszközbeszerzési és oktatásfejlesztési stratégiájába. A fejlesztéssel a Delta Systems a korábbi, a Covid miatt bevezetett online rendszert cseréli le. A projekt összetettségére jellemző, hogy 15 hónap alatt, 2025 márciusáig 1842 eszközt építenek be, 13 gyártótól 45 prezentációs térbe – ideértve az előadótermeket, lektorátus termeket, gyakorlókat, laboratóriumokat, bonctermeket, könyvtárat, múzeumot, aulát is. A különböző funkciókat változatos audiovizuális alrendszerek szolgálják ki.
„Ez az első ilyen volumenű fejlesztésünk a felsőoktatásban, amellyel Közép-Kelet Európa legnagyobb, komplex egyetemi audio-vizuális fejlesztését valósítjuk meg. A rendszerrel a bevált megoldások megtartása mellett, a nemzetközi trendekkel összhangban a legkorszerűbb technológia felhasználásával megkönnyítjük az oktatók munkáját a jelenléti oktatásban, így növeljük a hallgatók elégedettségét is” – emelte ki Antal István, a Delta Systems Kft. üzletfejlesztési igazgatója az egyetem első okostantermének bemutatóján.
A Delta Systems jelenleg az egyik legnagyobb informatikai rendszerintegrátor Magyarországon. A Delta Technologies Nyrt. révén a tőzsdén is képviselt társaság mintegy 1500 ügyfellel és 300 beszállítói partnerrel áll kapcsolatban. A Delta vállalatmérettől függetlenül, teljes körű informatikai infrastruktúra megoldásokat kínál ügyfeleinek mind a közszférában, mind pedig a magánszektorban. Ez magába foglalja a teljes architektúra tervezést, a hálózati megoldások és hardverkomponensek tervezését és telepítését, az alkalmazások integrációját és az infrastruktúra kezelését. Prominens ügyfelei iparágak széles skáláját ölelik fel az oktatási és egészségügyi megoldásoktól az autóiparon át a mezőgazdaságig.
Kapcsolódó cikkek
- A legmodernebb digitális oktatási rendszert valósította meg a Delta Systems a Corvinus Egyetemen
- Újabb húszezer laptopot szállít a Delta Systems Kft. az iskoláknak
- Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében
- Együttműködési megállapodást kötött a Delta és az evosoft
- Samsonite termékekkel erősít a Delta Systems
- Frissített ötéves tervet terjeszt a közgyűlés elé a Delta Technologies Nyrt.
- Nem csak a nappaliban, hanem ipari csarnokokban is felbukkan majd az Apple Vision Pro
- Húszezer laptopot szállít a Delta Systems az iskoláknak
- Ipar 4.0 szakmai éremmel díjazták a Delta Systems Kft.-t
- A Delta az Apple termékek hivatalos rendszerintegrátora lett
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az SAP Hungary és a Gábor Dénes Egyetem
Hosszú távra szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött a hazai üzleti informatikai szektor vezető szereplője, az SAP Hungary, és a sokrétű IT és gazdasági képzési portfólióval rendelkező, innovációban élen járó Gábor Dénes Egyetem. Az együttműködési szerződést az egyetem tanévnyitó ünnepségén írta alá Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója és Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke.