A Jövő IT-tehetségei versenyeztek az Aruba Cloud Hackathonon
A szeptember 14-én és 15-én zajló eseményen a résztvevőknek komplex feladatot kellett megoldaniuk az Aruba Cloud felhős környezetében. Ennek középpontjában egy olyan Parancssori Felület (CLI) program fejlesztése állt, amely az Aruba Cloud szolgáltatásaival a biztosított Alkalmazásprogramozási Felületek (API-k) segítségével kommunikál. A résztvevőknek ehhez egy olyan eszközt kellett tervezniük, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy hatékonyan kezeljék, telepítsék és irányítsák a felhőerőforrásokat a terminálon keresztül az API-k kihasználásával, olyan műveletek végrehajtására, mint az erőforrások biztosítása, a felügyelet, vagy az automatizálás a felhőkörnyezetben. Az így létrejövő felület leegyszerűsíti az összetett rendszerek felügyeletét és felgyorsítja a problémák megoldását.
A Hackathont idén is nagy érdeklődés kísérte, a májusi nevezési határidőig 18 csapat, azaz több mint 80 hallgató adta le regisztrációját, végül az alábbi 13 csapat küzdött meg a kihívásokkal és fejezte be sikerrel a versenyt.
• ABS Team – Debreceni Egyetem és Pécsi Tudományegyetem (EU).
• BITangok – Budapesti Gazdasági Egyetem (Budapest)
• Boss Mode – Budapesti Corvinus Egyetem (Budapest)
• Byte – Budapesti Gazdasági Egyetem (Budapest)
• ByteBajnokok – Miskolci Egyetem (Miskolc)
• CloudY – Kecskeméti Neumann János Egyetem (Kecskemét)
• Csallotech – Selye János Egyetem (Szlovákia/Felvidék, Komárom)
• Felx – Kecskeméti Neumann János Egyetem (Kecskemét)
• HegyesHegyekDarabStat – Veszprémi Pannon Egyetem (Veszprém)
• InnoSZTech – Szegedi Tudományegyetem (Szeged)
• ScriptKiddos – Kecskeméti Neumann János Egyetem és Szegedi Tudományegyetem (Kecskemét, Szeged)
• Second Chance – Szegedi Tudományegyetem (Szeged)
• Syntax – Óbudai Egyetem (Alba Régia Műszaki Kar, Székesfehérvár)
A győztes csapat, a Second Chance (Szegedi Tudományegyetem) innovatív ötletével és kiváló megoldásával hódította meg a zsűrit. A második helyen a Boss Mode (Budapesti Corvinus Egyetem) végzett, míg a harmadik helyet a Byte (Budapesti Gazdasági Egyetem) szerezte meg.
Mivel a verseny célja az volt, hogy ösztönözze a programozói kreativitást, támogassa az IT-tehetségek fejlődését, valamint olyan innovatív megoldásokat hozzon létre, amelyek a jövő technológiáját formálják, a zsűri egy különdíjat is meghatározott: a Legjobb felhőalapú innováció díjat az a csapat érdemelte ki, amely a legjobban kihasználta a felhőalapú eszközöket, bemutatva a magas szintű készségeit a jól integrált felhőalkalmazások fejlesztésében. Így az idei különdíj győztese a 3. helyezett Byte csapat lett, akik jutalmukként meghívást kaptak az Aruba Cloud milánói adatközpontjába.
„Az ArubaCloud Hackathon egy kiváló lehetőség a fiatal fejlesztők számára, hogy megmutassák tehetségüket és kapcsolatba lépjenek az iparág vezető szakembereivel” – mondta Guido Ricioppo, az ArubaCloud olaszországi képviselője. „Örülünk, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi a versenyünket, és büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk a magyarországi IT-képzés fejlesztéséhez.”
A győztes csapat számára az Aruba Cloud részvételi lehetőséget biztosít a 2025-ös Superbike világbajnokságra, ahol egyúttal megismerkedhetnek az Aruba Cloud versenyzői csapatával is. Emellett az Aruba Cloud 1.000.000 Ft-ot is felajánlott a nyertes csapat részére.
Az MSI az első helyen végzett csapat tagjai számára 100.000 Ft értékű kupont ajándékozott, a második és harmadik helyezett csapatok pedig 75.000 és 50.000 értékben vehették át nyereményüket.
A MediSpace az első helyezett csapatnak ingyen belépőt biztosít a Mediaspace Global Changemakers’ Summit 2024-es rendezvényére. A második helyezett csapat számára The Well-Connected Leader kurzuson való ingyenes részvételt biztosítanak, míg a harmadik helyezett számára pedig Medispace Next Gen premium tagságot ajánlott fel.
A női résztvevők szintén különdíjban részesültek, amely mellé Mediaspace Next Gen premium tagság és kurzus is járt, hogy ezzel is segítsék a nők reprezentációját az informatika világában.
A második és harmadik helyezettek a PROGmaster felajánlásában a Netakadémia Optimum és Standard csomagjaihoz kaptak féléves hozzáférést. A kiváló minőségű képzési anyagok segítenek fejleszteni és elmélyíteni tudásukat a programozás, technológia és IT területén.
A nyertes csapatok az ISZT Nonprofit Kft. felajánlásaként ellátogathatnak internethálózattal foglalkozó műszaki konferenciára, a HUNOG_2-re is.
Kapcsolódó cikkek
- Az ARUBA Hackathon visszatért – 24 órás verseny a legjobb fejlesztők számára
- Világdöntőben az ELTE programozói
- Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
- Banki csalások kivédésére tervezett megoldást a 48-órás programozói verseny győztes csapata
- Tarolt az ELTE az ICPC Programozói Verseny magyar fordulójában
- Novemberben ismét JunctionX hackathon Budapesten!
- A Széchenyi-egyetem rendezte meg a legrangosabb hazai irányítástechnikai programozó versenyt
- Tizennégy csapat indult a Morgan Stanley programozói versenyén
- ELTE-s siker az ICPC programozói versenyen
- Az ELTE hallgatója nyert a Multi-Agent versenyen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már általános iskolában bevezetnék a drónképzést
Az FPV (azaz First Person View, vagyis első személyű, azaz belső nézetű) drónok csak néhány éve kezdtek el szélesebb körben ismertté válni és történelmük sem nyúlik hosszú évtizedekig vissza. Egy friss kutatás azonban azt mutatja, hogy egyre népszerűbbek a lakosság körében és egyre többen tervezik, hogy vásárolnak ilyet. Nem csoda hát, hogy a meghatározó hazai gyártó és forgalmazó cégben felmerült a széles körű oktatás gondolata is.
A Jövő IT-tehetségei versenyeztek az Aruba Cloud Hackathonon
Az Aruba Cloud, Európa vezető felhőszolgáltatója idén is sikeresen megrendezte innovatív programozói versenyét, az Aruba Cloud Hackathont. A 24 órás megmérettetésen felsőoktatásban tanuló hallgatók mérhették össze tudásukat és kreativitásukat, miközben izgalmas feladatok megoldásán dolgoztak.
A teljesítmény művészete: a nagy precizitás ultraszéles panorámája
A Porsche Design és az AGON by AOC, a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája bejelentik legújabb együttműködésüket: ez a Porsche Design AOC AGON PRO PD34 gaming monitor.
Így válhatnak tökéletessé az adatközpontok!
A „Power of Six” hat alapelvet takar, amely az Eaton intelligens energiagazdálkodási vállalat adatközpontok tervezése során alkalmazott szisztematikus megközelítése. Holisztikus szemlélete úgy teremt hozzáadott értéket, hogy összehangolja a vállalat megoldásait a felhasználók energiainfrastruktúra-igényeivel, miközben támogatja őket a tökéletes, öntudatos és önmagát optimalizáló adatközpont megvalósítása felé vezető úton. Az Eaton szakértői azt a kérdést járták körül, hogy miként csökkenthető a tervezési kockázat és a rendszer komplexitása, illetve hogyan optimalizálható az adatközpont teljesítménye az alábbi rendszertechnikai elvek alkalmazásával.
Már több mint 150 helyen kellett kikapcsolnia az áramot az E.ON-nak
Csütörtök reggelig több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot az E.ON Hungária Csoport. Az óvintézkedéseket az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja.