A zenelejátszók is gyanúba keveredtek

Tóth Kristóf, 2002. június 16. 20:42
Az Európai Unió számos egyéb szoftver mellett a közelmúltban a zene-, illetve médialejátszókat is nagyító alá vette. A szabályzóbizottság szakértői elsősorban azt vizsgálják, miként kezelik a szoftverek a felhasználók személyes adatait.
Az Európai Unió, amelynek meglehetősen szigorú adatvédelmi törvényei vannak hatályban, igyekszik kiszűrni azokat a szoftvereket, amelyek nem megfelelő módon kezelik a felhasználók személyes, adott esetben bizalmas információit. Az utóbbi időben sajnos egyre több olyan szoftver fedezhető fel, amely a felhasználó tudta nélkül gyűjt személyes információkat, illetve a megadott adatokat nem megfelelően kezeli.

Az EU adatvédelmi csoportja rengeteg akadályba ütközött a felhasználók tudta nélkül személyes információkat gyűjtő szoftverek vizsgálata során. A szakértők erőfeszítése azonban eredményre vezetett, és a vizsgálat a közelmúltban már a zenelejátszó szoftverekre is kiterjedt.

Az unió adatvédelmi irányelvei természetesen azokra az információkra is érvényesek, amelyeket úgynevezett "spyware" kémprogramokkal gyűjtenek a társaságok. A spyware-ek olyan apró programok, amelyek egy-egy nagyobb szoftver telepítése során, kerülnek a felhasználó számítógépére, és annak tudta nélkül figyelik tevékenységét, illetve információt gyűjtenek róla.

Ami a médialejátszókat illeti, a legáltalánosabb szoftvereket a Microsoft és RealNetworks cégek készítik. A RealNetworks a napokban megújította szerződését a Gracenote-tal, amely utóbbi társaság szoftvere információt nyújt a felhasználónak az általa hallgatott zene CD-ről. A társaság által kezelt információk a felhasználó tudta nélkül, könnyedén összegyűjthetők marketing célokra.

A RealNetworks szóvivőnője szerint a társaságot az EU ezidáig nem kereste meg az ügyben, és a kérdéses szoftver egyébként sem köti az információkat az egyes felhasználókhoz. "Teljesen nyíltak vagyunk adatvédelmi irányelveinket illetően" - mondta Erika Shaffer, aki hozzátette, hogy a felhasználók letilthatják a Gracenote szolgáltatásának használatát. "Boldogan működünk együtt minden olyan szervezettel, amely az adatvédelmi irányelvek betartását vizsgálja."

Mint egyes képviselők nyilatkozatából kiderült, az EU elsősorban az unión kívüli weboldalak, illetve társaságok miatt aggódnak, mivel az EU-n kívül számos országban laza adatvédelmi törvények vannak hatályban. Mint a közelmúltban fény derült rá, az Európai Bizottság többek között kilátásba helyezte a Microsoft-féle Passport szolgáltatás vizsgálatát is.

Kulcsszavak: zene EU jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10