Zöld tea, aranyló sör

1999. június 24. 22:51
Eddig az országban dolgozó Oracle adatbázis-adminisztrátoroknak nem volt olyan fóruma, ahol megbeszélhették volna napi munkájuk során felmerülő problémáikat, és közösen kereshettek volna megoldásokat ezekre. Ezen a helyzeten változtat az IQSOFT Rt., által életre hívott klub, melynek címe: "Nyári Nyitott Teadélutánok DBA-knak".
A programot mindig egy problémákat felvető előadás kezdi, amely után az előadók elmondják esetleges megoldási módszereiket. Bárki lehet előadó, aki valamilyen izgalmas megoldást készített egy felmerülő problémára. A megoldásokat segítő technikák bemutatása során természetesen előfordulnak termékek ismertetései is, azonban a teadélután szervezői nem termékbemutatókat szeretnének látni, hanem alapvető, a megoldáshoz vezető technikák bemutatását.

Az első alkalommal, június 17-én az adatbázisok működtetése során felmerülő, a tárolással kapcsolatos problémák kerültek napirendre. Ertner Iván Péter, az IQSOFT vezető konzultánsa röviden összefoglalta a lehetséges töredezettségeket és ezek lehetséges megoldásait. Szó esett az ilyen folyamatok során felmerülő gondokról, nehézségekről is. Ezt követően Albrecht Tamás adatbázis-szakértő a Platinum Technology cég Tsreorg eszköze segítségével az ismertetett technikákat grafikus környezetben valósította meg, ezáltal minden jelenlévő egyszerűen átláthatta, mi is történik az adatbázisban az ilyen folyamatok során.

Befejezésképpen szabad beszélgetés alakult ki, közben a jelenlévők észrevétlenül átváltottak a teáról a beszélgetést sokkal inkább segítő hideg sörre. A későbbiekben mindig szavazással döntik el a DBA-k, hogy miről szeretnének hallani legközelebb. A következő téma: "Az adatbázis működését blokkoló problémák és ezek megelőzése".

A szervezők várják a DBA-k jelentkezését a következő összejövetelre, amely 1999. július 8-án kerül megrendezésre.

Információk a következő címeken: www.iqsoft.hu, ertner@iqsoft.hu, iertner@iqsoft.hu, albrecht@iqsoft.hu, oros@iqsoft.hu.

Kulcsszavak: adatbázis Oracle IQSoft

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AOC bemutatja a 27 hüvelykes U27B3A és U27B3AF modelleket

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 07:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30