A háztartások 70 százalékában van vezetékes telefon

MTI Sajtóadatbank, 1999. július 2. 14:09
A 3,8 millió magyar háztartásnak mintegy 70 százaléka rendelkezik hagyományos vezetékes telefonnal - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet.
A GfK felmérése szerint a telefonellátottság az átlagánál jobb a 20 000 lakosúnál nagyobb városokban, regionálisan Pest megyében, Dél- és Közép-Dunántúlon, jövedelem szempontjából pedig a havi nettó 60 000 forintnál nagyobb bevételt elérő háztartásokban. A kutatóintézet megállapította azt is, hogy Magyarországon csak 1999-re lett olyan sűrű a magántelefonok hálózata, hogy segítségükkel reprezentatív kutatásokat lehessen végezni.

A GfK közleménye szerint Nyugat-Európában a 90 százalék feletti telefonellátottságnak köszönhetően a piackutatás elterjedt eszköze a telefonos megkérdezés, ami olcsóbb, mint a polgárok személyes felkeresése. Másik előnye, hogy szükség esetén így gyorsan, akár egyik napról a másikra is érvényes piaci információk szerezhetők be.

Léteznek kutatások, amelyekhez egyedüli eszköz a telefoninterjú. Ezt alkalmazzák például akkor, amikor valamely reklám tévébeli sugárzásának másnapján tájékozódnak annak fogadtatásáról, hatásáról. A telefonos megkérdezés különösen jól alkalmazható az üzleti életben, a business to business kutatásokban. A kiszemelt válaszadók ugyanis általában nagyon elfoglaltak, a személyes megkérdezésre legtöbbször képtelenek időt szakítani.

A GfK piackutatóinak tapasztalatai szerint Magyarországon egy interjú legfeljebb 20-25 percig tarthat. Ennyi időt szán egy átlagpolgár a kérdések megválaszolására. Ez kevesebb, mint az egyes nyugat-európai országokban elfogadott 35-40 percig tartó válaszadás. A különbség oka az eltérő telefonkultúra, amely az ellátottság növekedésével valószínűleg Magyarországon is változik, fejlődik a jövőben.

Kulcsszavak: telefon GfK távközlés

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30