Támadó program készült a Windows RPC hibához

Tóth Kristóf, 2003. augusztus 4. 11:26
Hackerek egy csoportja olyan programot készített a napokban, amellyel feltörhetők, és online irányíthatók azon Windows számítógépek, amelyekre a felhasználók nem telepítették fel a Microsoft egy közelmúltban kiadott javítását.
Az amerikai kormány a napokban arra figyelmeztette a felhasználókat és rendszeradminisztrátorokat, hogy egy Windows hiba, amelyre a szoftveróriás Microsoft két héttel ezelőtt adott ki javítófoltot, online támadások alapja lehet a közeljövőben. Számítógépes biztonsági szakértők szombaton fel is fedezték az első olyan programot, amely a hibát tartalmazó rendszerek feltörésére, és interneten keresztüli irányítását szolgálja.

A szakértők először azt hitték, hogy a Windows Remote Procedure Call (RPC - Távoli Utasításhívás) moduljában található hibára épülő program egy internetes féreg. A feltört számítógépeken talált, majd később a Full Disclosure levelezőlistára is feltett fájlokból a Symantec szakértői azonban megállapították, hogy egy támadó botról van szó, amely meghatározott IRC csatornákon várja a hackerek utasításait.

"Elemzésünk alapján a program nem egy féreg" - mondta Oliver Friedrichs, a Symantec egyik vezető biztonsági szakértője. "A most felfedezett támadó program önmagától nem próbál meg terjedni" - tette hozzá a szakértő.

Márpedig a féregprogramok egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy önmaguktól képesek terjedni a számítógépek között. A Symantec által megvizsgált program viszont "csak" egy számítógép feltörését, és későbbi, online irányítását teszi lehetővé a hackerek számára. A program egy IRC bothoz hasonlóan a csevegőcsatornákat figyeli, és parancsokat vár irányítóitól.

A szakértők szerint a mostani támadó programból egy fontos lépés még hiányzik ahhoz, hogy féregprogram legyen, így kevésbé veszélyes.

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30