Új adattárolási megoldás az IBM-től
A "Nagy Kék" legújabb ajánlata két korábbi
szoftvermegoldását egyesíti azért, hogy sok tároló hardvereszközt lehessen
együtt kezelni. A TotalStorage Productivity Center segítségével a tárolást
felügyelő rendszerfelelős egyetlen pontból tudja kezelni a hardvereket,
ellenőrizni az összekötő hálózatot és figyelemmel kísérni a rendszer
teljesítményét.
A Productivity Center "nemcsak központosítja, hanem
automatizálja is a tárolási infrastruktúra működését, csökkentve ezzel az
emberi beavatkozás szükségességét" - mondta Brian Truskowski, az IBM
tárolási üzletágának igazgatója. "Az eredmény az lesz" - mondta
Truskowski úr - "hogy csökken a hibaszám és megtörik a folyamat, aminek
során a cégek egyre több és több tárolóeszközt kényszerülnek üzembe helyezni. E
helyett új lehetőségeik nyílnak a jelenlegi eszközök jobb
kihasználásában."
A szoftver jelentőségének "felfedezése" más nagy gyártók termékeiben is megjelenik. Az IBM versenytársai ezen a piacon a Veritas Software és az EMC. Az EMC nemrég vett két szoftverfejlesztő céget a Legato Systems-t és a Documentum-ot. Az EMC-nek az IBM-éhez hasonló terméke a Control Center. Ennek az a különlegessége, hogy "raktáron tart" tárolókapacitást, azaz szükség esetén dinamikusan, online kiegészíti a felhasználó lemezkapacitását.
Az IBM Productivity Centerébe integrált két korábbi szoftver - a Tivoli Storage Resource Manager és a Tivoli Storage Area Network Manager - továbbra is megmarad a "Nagy Kék" kínálatában, bár versenytársai szerint a Productivity Center megjelenésére azért volt szükség, mert a Tivoli család képtelen volt jól ellátni a feladatát.
Kapcsolódó cikkek
- "Reflexekkel" bíró autókon dolgozik az IBM
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- 8 GB-os USB-drive a Verbatimtól
- Nyomtatórendszerekre szakosodott az IBM és a Ricoh közös vállalata
- Egyre növekvő kihívásokkal állnak szemben az adatközpontok
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
- IBM: SOA témájú nemzetközi konferencia Budapesten
- IBM pengeszerverek kisvállalkozásoknak
- Az IBM és a HP uralja a szerverpiacot
- IBM, Samsung, Chartered, Freescale, Infineon együttműködés a csipfejlesztésben
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.