Az LG 2010-re 10 milliárd dolláros bevételt vár Indiából
egy új, GSM-telefonokat előállító gyártósor felszerelése az új pune-i gyárban, és ennek (a kínai Csingtao városában található gyár után) a második legnagyobb termelőhelyként történő kiaknázása; illetve
a jelenlegi indiai 750 fős kutatás-fejlesztési gárda 1500 főre történő kibővítése 2007-ig a kiemelkedő színvonalú termékek kifejlesztésére irányuló törekvés jegyében, és 2007-re az indiai gyártású termékek 30 százalékának exportálása Ázsiába, Közép-Keletre és Afrikába.
Az LG Electronics második indiai gyártelepe 211 ezer négyzetméter összterületű; a jelenlegi gyártósoron évente 600 ezer tévé és egymillió hűtőgép készül. A cég 2005-re légkondicionálókat, mosógépeket, monitorokat és elektromos sütőket előállító gyártósorokkal egészíti ki a termelést és egy GSM-telefonokat gyártó sort is beállít majd az új pune-i létesítménybe. Az új GSM-telefongyártó sor előreláthatóan évi kétmillió készüléket termelhet; ezt a kapacitást a cég 2010-re globális gyártóközponttá bővítéssel évi 10 millióra növelheti.
A három növekedési stratégiához kapcsolódóan 2007-ig az LG Electronics összesen 150 millió dollárt fordít az indiai létesítmények felállítására és a kutatás-fejlesztés fellendítésére. Ebből 53 millió dollárt költ a pune-i második gyárra, 43 milliót a GSM-gyártósor kialakítására és 54 milliót a kutatás-fejlesztési munkaerő biztosítására és egyéb célokra. E stratégiák révén az LG Electronics Kínát és Indiát kívánja felhasználni elsődleges gyártóhelyként világpiaci jelenlétének növelésére, de a koreai Changwongban és Gumiban működő gyárait is főbb gyártóhelyként használja majd, ezáltal növelve jelenlétét a háztartási eszközök piacán.
Az LG Electronics jelenleg televíziókat, hűtőszekrényeket, légkondicionálókat, mosógépeket és számítógépeket gyárt az India északi részén, Új-Delhi közelében található Noida városában. 1998 óta Bangalore-ban működik egy kutatás-fejlesztési központ is az informatikában rendkívül erős India kiváló kutatási és fejlesztési munkaerő-kínálatának kihasználása érdekében.
Ez év januárjától szeptemberig az LG Electronics csúcspozíciót vívott ki az indiai piacon. Részesedése százalékban a különféle területeken: televíziók: 23,5%, CDMA telefonkészülékek 55%, légkondicionálók 35%, hűtők 26%, mosógépek 30,8%, elektromos sütők 40,9% - a társaság ezáltal 1 milliárd dollárnyi forgalmat könyvelhet el. A vállalat az idei évre 1,3 milliárd dollárnyi forgalmat, és ezzel előretörést vár az indiai háztartási berendezések piacán.
Kapcsolódó cikkek
- LG Google csokoládé telefon
- Összefogás után per: az LG beperelte a Hitachit
- Microsoft-LG szabadalom-engedélyezési megállapodás
- LG Csokoládé laptop
- Moszkvában debütált a kompakt LG Shine telefon
- Az LG a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos partnere
- Késik az LG kéklézeres kombó lejátszója
- Blu-ray, HD DVD, DVD: mindent ismer az új LG író
- Nagyteljesítményű mikro Hi-Fi az LG-től
- Megérkezett Európába az LG Shine telefon
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
AOC U27B3CF: 4K USB-C megoldás a jelenkor irodai felhasználóinak
A kijelzőspecialista AOC büszkén mutatja be az U27B3CF modellt, a 27 hüvelykes (68,6 cm) 4K monitort, amely ötvözi a lenyűgöző megtekintési élményt és a könnyen kezelhető USB-C csatlakoztathatóságot. Ez a monitor, amely olyan otthoni felhasználóknak, rugalmas professzionális felhasználóknak és kreatív szakembereknek készült, akiknek egyszerre van igényük a minőségre és a funkcionalitásra, új mércét állít fel a munkahelyi hatékonyság terén.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.