Informatika - fellendülés Németországban
MTI Sajtóadatbank, 2005. június 16. 09:07
A német információs technológiai vállalatok fellendülésben
reménykednek: a mostani második negyedévben 60 százalékuk látja
növekedni bevételét, és a cégeknek a fele nyereségnövekedést is
tapasztal, jelentette a német ágazati szövetség (Bitkom) szerdán.
A szövetség megerősítette a második félévre szóló előrejelzését: eszerint az ágazatban 135,2 milliárd euró bevétel várható, 3,4 százalékkal több, mint a tavalyi második félévben, és az alkalmazottak létszáma 10 ezerrel nőhet. Jövőre 3 százalék körül bővülhet a forgalom a Bitkom szerint.
Mindazonáltal a vállalatok bizakodása kisebb, mint az év elején. A mostani felmérés szerint a német információs technológiai cégeknek a 69 százaléka számít a teljes évi forgalmának növekedésére, miután az év elején még több mint 75 százalék várta ezt.
Az átlagosnál bizakodóbbak a számítógépprogram-gyártók és a megoldás-szolgáltatók, az előbbieknek a 70 százaléka, utóbbiaknak a 78 százaléka számít éves bevétel-növekedésre.
Mindazonáltal a vállalatok bizakodása kisebb, mint az év elején. A mostani felmérés szerint a német információs technológiai cégeknek a 69 százaléka számít a teljes évi forgalmának növekedésére, miután az év elején még több mint 75 százalék várta ezt.
Az átlagosnál bizakodóbbak a számítógépprogram-gyártók és a megoldás-szolgáltatók, az előbbieknek a 70 százaléka, utóbbiaknak a 78 százaléka számít éves bevétel-növekedésre.
Kapcsolódó cikkek
- 2,3 milliárd emberé a 3 milliárd mobil-előfizetés
- Magyar IT-piac: 4,6 milliárd dolláros EU-többletforrás
- Supernova 2007 konferencia: az internet és a fekete lyuk
- Mobil vagy egymillió font?
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- Az adathalászat növekedést, a botok előfordulása csökkenést mutat
- Regionális központot nyit Debrecenben a BT
- Tovább növekszik a magyarországi online reklámok piaca
- Májusi kémprogram toplista
- A csökkenő árak mérséklik a globális chip-eladást
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49