Perelik az Apple-t az iPod Nano hibája miatt
A pert kezdeményező Jason Tomczak első iPod Nano-ját a fenti hiba miatt kicseréltette, ám a helyette küldött készülék kijelzője rövid idő után szintén összekarcolódott. Tomczak beadványában azzal vádolja az Apple-t, hogy a Nano minél laposabbá tétele érdekében a szokásosnál vékonyabbra alakította ki a lejátszó kijelzőjét és gombjait védő műgyanta filmréteget, és ennek, illetve a készülék sérülékenységének tudatában hozta forgalomba a terméket. Tomczak az iPod Nano vételárának és a cserével járó 25 dollár postaköltségnek a megtérítésén felül kártérítést is követel. A keresetben olyan kitétel is szerepel, hogy a hasonló helyzetben lévők érdekeinek a védelmében kerül benyújtásra, ám arról, hogy a perben hozott ítélet a többi károsultra is kiterjed-e majd, és így komoly anyagi következményekkel fenyegetheti-e az Apple-t, az ügyben eljáró bírónak kell majd döntenie. Az Apple részéről, a fennálló peres eljárásokkal kapcsolatos szabályokra hivatkozva, nem nyilatkoztak ügyben.
Kapcsolódó cikkek
- iTunes azonosító kell az iPhone-hoz
- Dupla érintőképernyős lesz a jövő iPodja
- Kitiltják az iPodot a vizsgákról
- Az első iPhone-klónok
- Per két volt Apple vezető ellen
- WiFi iPod
- Elkészült a 100 milliomodik iPod
- Az iTunes körül vizsgálódik az EU
- Steve Jobs víziója a másolásvédelem nélküli zenékről
- Rendezte jogvitáját az Apple és a "Beatles"
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!