A fejlett, de lassuló piac már nem kihívás a Vodafone-nak

MTI Sajtóadatbank, 2006. március 7. 08:29
A brit Vodafone Group döntése a japán piac elhagyásáról és egyben fejlődő piacokon történő beruházásai annak az egyre erőteljesebb irányzatnak a jelzései, amelyek során a szolgáltatók fejlesztési forrásaikat kivonják a korlátozott növekedési lehetőségekkel rendelkező területekről.
Egyes társaságok, mint például a Vodafone és a japán NTT DoCoMo Inc. dollármilliárdokat fektettek be külföldi szolgáltatók résztulajdonlásáért, ám miután beruházásaik nem hozzák a várt eredményt, megkezdték stratégiáik átértékelését.

A Vodafone pénteken erősítette meg a Reuters azon értesülését, hogy japán egységét - négy évi erőlködés után - eladja a Softbank Corp. internet kommunikációs konglomerátumnak.

Az egyes források szerint akár 17 milliárd dollárt is elérő üzlet azt is jelenti, hogy immár az utolsó külföldi társaság is elhagyta a japán mobilhálózatok piacát.

Amikor a Vodafone 2001 októberében felvásárolta a Japan Telecomot, a szolgáltatók világszerte úgy tartották, a terjeszkedésnek a mobilszolgáltatások is eszközei lehetnek - különösen, mert a mobil-ellátottság még sok nagy piacon is alacsony volt.

Az akkoriban megkötött nagy üzletek közül is kiemelkedett, hogy a Deutsche Telekom megvette az amerikai Voicestream Wirelesst, a DoCoMo 16 százalékos részesedést szerzett az AT&T Wirelessben, a France Telecom pedig a brit Orange tulajdonosa lett.

Ám miután egyre többeknek lett mobiltelefonjuk, a növekedés lelassult, a verseny nőtt, a fontos mutatók - mint például az egy felhasználóra jutó átlagos bevétel - romlani kezdtek. A figyelem egyre inkább a fejlődő piacok - India, Indonézia és Kína - felé fordult, ahol a mobilhasználók számának növekedési üteme még akár kétszámjegyű is lehet.

A Vodafone például 10 százalékos rész vásárolt Bharti Tele-Ventures Ltd.-ben, India vezető mobilszolgáltatójában – még tavaly októberben, az Orange a Tunisie Telecomot említette lehetséges felvásárlási célpontként.

A DoCoMo már eladta kisebbségi részesedéseit Nagy-Britanniában, Hollandiában és az Egyesült Államokban; ehelyett olyan ázsiai szolgáltatókba fektetett be, mint a Philippine Long Distance Telephone, a Fülöp-szigetek legnagyobb telekommunikációs cége.

Elemzők szerint Vodafone japán problémái azzal is összefüggésben lehettek, hogy a telekommunikáció végső soron helyi, hazai üzlet - kicsit az ingatlanhoz hasonlítható; a hazai piac legerősebb szereplője sem feltétlenül képes sikereket elérni más piacokon.

Az amerikai szolgáltatók eleve a hazai megerősödés mellett voksoltak a külföldi terjeszkedés erőltetése helyett: e törekvés eddigi utolsó eleme az volt, amikor a AT&T Inc. bejelentette a BellSouth Corp. megvételét: a 67 milliárd dolláros ügylettel megszerezte a Cingular Wireless eddig még meg nem szerzett maradékát is - kiterjesztve érdekeltségét az ország délkeleti részére is.

A DoCoMo hazai érdekeltségeit hitelkártya együttműködéssel és egy távközlési cég megszerzésével erősítette, miközben egyre-másra részesedéseket szerez fejlődő piaci szolgáltatókban.

A hálózatok külföldi működtetésének nehézségeit egyre többen ismerik fel; a DoCoMo stratégiája egy globális irányzat része lehet - állítja a japán kommunikációs minisztérium egyik magasrangú tisztviselője.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14