Az Albacomp vezérigazgatójaként folytatja az T-Online értékesítési vezérigazgató-helyettese

forrás Prim Online, 2006. március 28. 10:20
2006. május 1-jétől Pukler Gábor személyében új vezérigazgatót nevez ki az Albacomp Zrt. A szakember a poszton Laufer Tamást váltja, aki 2003 februárja óta volt a Társaság vezérigazgatója.
Pukler Gábor (32), műszaki informatikus szakemberként több mint tíz éve tevékenykedik kereskedelmi területen. Szakmai karrierjét Siófokon kezdte, majd a székesfehérvári Alba Internet Kft. ügyvezető igazgatójaként folytatta, ahol 1997-2003 között sikeresen foglalkozott kiemelt távközlési- és internet-szolgáltatások értékesítésével, távközlési hálózatok tervezésével, kivitelezésével, valamint azok műszaki felügyeletével.

2003 júniusában csatlakozott a T-Online-hoz a direkt értékesítési osztály vezetőjeként, ahol később igazgatóhelyettesi, majd 2005 májusa óta az értékesítési vezérigazgató-helyettesi posztot töltötte be.

A szakember most visszatérve a "gyökerekhez" a több mint 20 éve sikeresen működő Albacomp Rt. vezérigazgatójaként folytatja pályafutását.

Az elmúlt időszak eredményeinek áttekintése után az Albacomp tulajdonosi köre meghatározta az elkövetkező időszakra vonatkozó stratégiai célokat és elvárásait, és ezzel egy időben felhatalmazta az igazgatóságot a végrehajtáshoz szükséges lépések megtételére. Az új stratégiai irányok sikerének érdekében az elkövetkező időszakban Albacomp Zrt részben megújítja a cég menedzsmentjét is.
Kulcsszavak: Albacomp

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30