9 ezer munkahelybe kerül az Alcatel és a Lucent Technologies egyesülése
Az Alcatel és az amerikai Lucent Technologies áprilisban bejelentett egyesülése révén 21 milliárd eurós árbevételű cégcsoport jön létre, amely a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems után a világ második számú távközlési hálózatépítője lesz.
Az új vállalatban az Alcatelnek 60 százalékos, a Lucentnek 40 százalékos a részesedése. A szinergiahatások révén három év alatt adózás előtt 1,4 milliárd eurós megtakarítást várnak. Az egyesült cég távlati célja, hogy világelső legyen a távközlési hálózatépítésben, ebben több mint 26 ezer fős mérnöki és kutatógárdára építhet.
Az ügyletet indokolja, hogy a kereslet ugyan nő, de jelenleg már túlkínálat is érezhető a távközlési berendezések piacán: túl sok gyártó vadászik viszonylag kevesebb vevőre, miután a távközlési vállalatok körében már két éve óta zajlik a konszolidáció, főleg az Egyesült Államokban.
A két vállalat 2001-ben már tervezett egyesülést - akkor az Alcatel alapjában a Lucent száloptikai tevékenységére vetett szemet-, azonban a tárgyalások eredménytelenül végződtek, mert a Lucent, további megfontolás után, elutasította az eredeti elképzelést arról, hogy az egyesült csoportban csak 42 százalékos legyen a részesedése.
Ugyancsak április elején közölték, hogy az Alcatel átadja a műholdrészlegét az ugyancsak francia Thales védelmi elektronikai gyártónak, cserébe megkapja a Thales 21,6 százalékát, miután eddig 9,5 százaléka volt a Thalesben. Ezzel a francia állam része 27,1 százalékra csökken a Thalesben az eddigi 31,3 százalékról. Az együttműködési megállapodás nem említette az EADS-t, amely évek óta szerette volna megszerezni a Thalest, és korábban be is jelentette szándékát a társulásra az Alcatel-Thales együttműködéshez. A műholdrészleget a franciák az olasz Finmeccanicával együtt üzemeltetik.
Az Európában második számú távközlésiberendezés-szállító Alcatel 113 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 17 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 136 milliónál, az erős árverseny és a nagyobb adóteher miatt. A folytatódó tevékenységekre jutó adózott eredmény 103 millió euróra csökkent 133 millióhoz képest.
Az üzemi eredmény 198 millió euróra gyarapodott 107 millióhoz képest, a forgalom 17,6 százalékkal 3,067 milliárd euróra emelkedett 2,607 milliárdhoz képest, jócskán meghaladva a 10 százalékos vállalati előrejelzést.
Folytatódott a vezetékes üzletág gyors fejlődése a széles sávú szolgáltatást lehetővé tevő berendezéseknek köszönhetően, itt a forgalom 1,273 milliárd euróra nőtt 987 milliárdhoz képest, és az üzemi eredmény 110 millió euróra ugrott 50 millióhoz képest. A vezetékes üzletág a tavalyi harmadik negyedévben kezdte növelni bevételét, előtte négy éven át folyamatosan csökkent ennek az üzletágnak a forgalma.
Tovább erősített a mobil üzletág is: a forgalma 908 millió euróra nőtt 789 millióhoz képest, a tévé és videószolgáltatást lehetővé tévő berendezések révén, amelyekből az Alcatel világelsőnek tartja magát, bár a fejlesztési és bevezetési költségek miatt a mobilüzletágban az üzemi eredmény 57 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 66 millióhoz képest.
Tavaly az Alcatel adózott eredménye 61,46 százalékkal 930 millió euróra nőtt - meghaladva az elemzői előrejelzések 800 milliós átlagát - a 2004-es 576 millióról, amelyből az összehasonlítás céljára leszámították az egyszeri tételeket és a folytatódó szerkezet-átalakításokat. Ez erős fordulat ahhoz képest, hogy az első negyedévben az eredmény még kisebb volt a 2004-es első negyedévinél, a cégnél "nagyon versengőnek" minősített piaci környezet miatt.
Az üzemi eredmény 1,189 milliárd euróra nőtt 1,179 milliárdról, a nettó bevétel 7,3 százalékkal 13,135 milliárd euróra emelkedett 12,244 milliárdról, jelentették a vállalatnál csütörtökön. Tavalyról részvényenként 0,16 eurós osztalékot fizetnek, 2001 óta első ízben ajánlottak osztalékot a részvényeseknek.
Az idei évre a világpiac 5 százalék körüli növekedését, a tavalyihoz képest az ütem lassulását jósolják a cégnél, de ezen belül azt várják, hogy az ő eladásaik meghaladják a piaci átlagot; a második negyedévre a forgalom 5-7 százalékos növekedését jósolták az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Kapcsolódó cikkek
- Ezúttal a Microsoft nyert pert az Alcatel-Lucent ellen
- Legalább 12 ezer embert küldhetnek el az Alcatel-Lucenttől
- Az Alcatel-Lucent tavalyi éve: visszaesés, de nagy remények
- Az Alcatel második negyedéve: 8,2 százalékkal csökkent a profit
- Az EB engedélyezte Alcatel és a Lucent egyesülését
- Az Alcatel első negyedéve: 17 százalékkal csökkent a profit
- Az egyesülésről tárgyal az Alcatel és a Lucent
- A vártnál jobb eredmény az Alcatelnél
- Négyszeresére nőtt a Lucent nyeresége
- Évi 30 millió darab mobilt ígér az Alcatel-ek kínai gyártója
A pillanatok művészete – Fotózz úgy, mint még soha
Örömmel mutatjuk be legújabb közösségi média kampányunkat, amely arra hív, hogy gondold újra, mit is jelent megörökíteni az élet legértékesebb, legmúlékonyabb pillanatait. A „Ragadd meg a pillanatot!” kampány a HONOR 400 Lite erejét mutatja meg: egy eszközt, ami segít, hogy semmi fontos ne maradjon ki.
Díjazták a szellemi tulajdon hazai példaképeit
A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából idén is átadták a rangos Millenniumi Díjakat. Az elismerést olyan intézmények, vállalkozások és szellemi műhelyek kapják, amelyek kiemelkedő munkát végeznek a szellemi tulajdon védelmében, és fontos szerepet játszanak a magyar innováció előmozdításában. A 2025-ös év díjazottjai: a Music Hungary Szövetség, a Dalfutár című műsor, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye (MIMNG), valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt.
Ne csak éld meg, örökítsd is meg – A HONOR 400 Lite mindig készen áll
Örömmel mutatjuk be legújabb közösségi média kampányunkat, amely arra hív, hogy gondold újra, mit is jelent megörökíteni az élet legértékesebb, legmúlékonyabb pillanatait. A „Ragadd meg a pillanatot!” kampány a HONOR 400 Lite erejét mutatja meg: egy eszközt, ami segít, hogy semmi fontos ne maradjon ki.
Zöldebb, okosabb, elérhetőbb: A Xiaomi 2024-es ESG jelentése
A Xiaomi Corporation (a továbbiakban „Xiaomi” vagy „Vállalatcsoport”), a világ egyik vezető fogyasztói elektronikai és okoseszközöket gyártó vállalata, bemutatta hetedik éves környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) jelentését.
UltraVNC 1.6.0.0
Az egyszerűen kezelhető alkalmazással az interneten vagy hálózaton keresztül vezérelhetjük a saját vagy mások számítógépét. A program funkciói pluginokkal bővíthetők, így a szolgáltatások közé tartozik még a chatelési lehetőség, fájlok átvitele, mozgatása is.