Ezer menedzsert bocsát el az Intel

Milkovits Gábor, 2006. július 14. 08:05
Az áprilisban beharangozott versenyképesség-növelő intézkedések részeként az Intel mintegy ezer vezető beosztású alkalmazottjától fog megválni világszerte, jelentette be Paul Otellini vezérigazgató.
A cég alkalmazottainak szétküldött emlékeztetőben Otellini a megtakarítások mellett a döntéshozatal hatékonyabbá tételével is indokolta az elbocsátásokat. Az ezer menedzser-állás leépítéséből származó konkrét várható nyereséget, illetve a megtakarítás mértékét a vállalat részéről nem ismertették számszerűen. Erre az Intel ígérete szerint július 19-én, a cég utolsó negyedéves előrejelzésének ismertetésekor kerül majd sor.

A világ első számú számítógépes processzorgyártója 2004-ben több termékének megjelenését is kénytelen volt elhalasztani, tavaly óta pedig folyamatosan veszített piaci részesedéséből az AMD javára. Eközben a vállalat dolgozói létszáma a 2004 végi 85 ezerről egy év alatt százezerre nőtt. Paul Otellini idén áprilisban,az első negyedéves kiábrándító eredmények hatására átfogó vizsgálatot indított a cégnél, amelybe később független elemzőket is bevontak. Azóta az első konkrét lépés a kommunikációs csip-ágazat eladása volt a Marvell részére, de a most bejelentett leépítésekre is lehetett számítani.
Kulcsszavak: +céginfo Intel

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AOC bemutatja a 27 hüvelykes U27B3A és U27B3AF modelleket

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 07:39

Az első Galaxy Watch FE okosórán is elérhetővé válik a Samsung továbbfejlesztett egészségfigyelő technológiája

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 07:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30