Az EB engedélyezte Alcatel és a Lucent egyesülését

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 25. 09:58
Az Európai Bizottság hétfőn engedélyezte az Alcatel francia távközlési óriáscég és kisebb amerikai vetélytársa, a Lucent Technologies egyesülését, amit az amerikai versenyhivatal már júniusban jóváhagyott.
Az Alcatel mintegy 14 milliárd dollárért szerezte meg a Lucentet. A két cég egyesülése várhatóan 2007 januárjában befejeződik. Az Alcatel és a Lucent Technologies április elején bejelentett egyesülésével 21 milliárd eurós árbevételű cégcsoport jön létre, amely a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems után a világ második számú távközlési hálózatépítője lesz.

Az új vállalatban az Alcatelnek 60 százalékos, a Lucentnek 40 százalékos a részesedése. A szinergiahatások révén három év alatt adózás előtt 1,4 milliárd eurós megtakarítást várnak. Az egyesült cég távlati célja, hogy világelső legyen a távközlési hálózatépítésben, ebben több mint 26 ezer fős mérnöki és kutatógárdára építhet. Az új transzatlanti konszernnek 88 ezer alkalmazottja és kétmilliárd dolláros nyeresége lesz.

Az ügyletet részben az indokolta, hogy a kereslet ugyan nő, de jelenleg már túlkínálat is érezhető a távközlési berendezések piacán: túl sok gyártó vadászik viszonylag kevesebb vevőre, miután a távközlési vállalatok körében már két éve óta zajlik a konszolidáció, főleg az Egyesült Államokban.

A két vállalat 2001-ben már tervezett egyesülést - akkor az Alcatel alapjában a Lucent száloptikai tevékenységére vetett szemet -, azonban a tárgyalások eredménytelenül végződtek, mert a Lucent, további megfontolás után, elutasította az eredeti elképzelést arról, hogy az egyesült csoportban csak 42 százalékos legyen a részesedése.

A New Jerseyben bejegyzett Lucent Technologies az előző negyedévben rontott: előzetes tájékoztatása szerint a bevétele 12 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 2,05 milliárd dollárra. Az Egyesült Államokban 7 százalékkal, külföldön 20 százalékkal csökkent a bevétele.

Az Alcatel ellenben gyorsan tör előre, főleg mert a tavalyi második félévtől fordulat kezdődött a drótnélküli távközlés és az internetes megoldások piacán is, amit a cég új termékekkel is kihasznál, például az "egybecsomagolt" tévé-, telefon- és nagy sebességű internetszolgáltatást lehetővé tévő berendezésekkel.

Napi fél óra, ami megmenti a nyelvtudást: így segít a KRÉTA új AI-modulja

A téli szünet a feltöltődés ideje, ám ilyenkor különösen gyorsan megkopik a nyelvtudás, főként a beszédkészség. Kevesen tudják, hogy már napi 20–30 perc célzott gyakorlás is elegendő ahhoz, hogy a tanulók ne essenek ki a rutinból, és januárban magabiztosabban folytassák a tanulást.

2025. december 12. 18:10

MiniTool Partition Wizard Free 13.5

A MiniTool Partition Wizard Free egy ingyenes partíciókezelő program Windows rendszerekhez, amely lehetővé teszi a merevlemezek partícióinak létrehozását, törlését, átméretezését és formázását stb.

2025. december 12. 17:23

StressMyPC 5.69

A StressMyPC egy ingyenes Windows segédprogram, amely a számítógép teljesítményét és stabilitását teszteli. A szoftver képes külön-külön terhelni a processzort, a grafikus kártyát és a merevlemezt, így gyorsan kiderül, hogyan viselkedik a gép maximális terhelés alatt.

2025. december 12. 17:20

Újraindul a pilótaképzés Győrben: rugalmas, moduláris rendszerrel bővül a program

A győri Széchenyi István Egyetemen a tavaszi félévben ismét elindul a légijármű-üzemeltetési szakmérnök és légijármű-üzemeltetési szakember képzés. Az intézmény a rugalmasabb tanulási lehetőségek érdekében a diplomásoknak szóló két szakirányú továbbképzés mellett részismereti (mikrotanúsítványos) formában is meghirdeti a magyar–angol nyelvű programot. A moduláris részképzések esetében nincs szükség felsőfokú végzettségre, a tanúsítványok modulonként szerezhetők meg. Mindkét típusnál a jelentkezési határidő 2026. január 12.

2025. december 12. 16:43

Már közel 500 nevezés érkezett a Marketing Diamond Awards-ra

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) idei Marketing Diamond Awards felhívására eddig közel 500 ügynökségi és megbízói nevezés érkezett, így továbbra is a hazai szakmai díjak között a legtöbb nevezést vonzónak számít. A szövetség idén is azokat a megoldásokat keresi, amelyek bizonyítják: nem csupán a büdzsé nagysága számít, hanem a szakmaiság, a kreatív gondolkodás és az üzletileg mérhető eredmények is.

2025. december 12. 14:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ünnepi akciók vagy csapdák: a leggyakoribb online átverések karácsony előtt – figyelmeztet az ESET

2025. december 11. 13:22

Mit kerestünk 2025-ben? – Megérkezett a Google éves toplistája

2025. december 8. 18:14

A jövő motorjai: innovatív vállalkozók és fiatal vezetők a reflektorfényben

2025. december 4. 09:56

Digitális Érettségi Jelentés: miért nem használják ki a kisvállalkozások az AI-t?

2025. december 1. 14:57