Hertz autókölcsönzés kulcs helyett RFID kártyával

Milkovits Gábor, 2006. augusztus 14. 21:21
A Hertz autókölcsönző Franciaországban egy újfajta rendszert tesztel, amelyben a rendszeres ügyfelek kulcs helyett RFID kártya segítségével vihetik el a kibérelt gépkocsikat.
A nizzai repülőtéren 60 olyan kísérleti Renault Mégane áll az ügyfelek rendelkezésére, amelyeket kulcsátvétel, vagy bármiféle más, alkalmazott bevonásával történő adminisztráció nélkül, RFID rádiócsipes kártyájuk segítségével elvihetnek. A kibérelt autót egy a repülőtér csarnokában elhelyezett megjelenítőn lévő információ alapján tudják kiválasztani a parkolóból, majd ezután elég az RFID kártyát a szélvédőbe épített, antennával ellátott érzékelő közelébe tartaniuk, és a kocsiajtók automatikusan kinyílnak. A fedélzeti számítógéppel összekapcsolt, visszapillantón elhelyezett képernyőn ezután megjelenik a kérdés, hogy az illetőnek van-e érvényes jogosítványa, majd az igenlő válasz esetén a gyújtásgomb megnyomásával be is indítható a motor. A megoldás emellett egy olyan praktikus funkcióval is el van látva, hogy az ajtók csak akkor záródnak be, ha csukott állapotukban a kártyát kívülről a szélvédőhöz tartják, ily módon elkerülve az olyan kellemetlen helyzetet, mikor az ügyfél véletlenül bezárja azt az autóba.

A megoldás nyilvánvaló praktikuma mellett abból a szempontból is jól jöhet a Hertz-nek, hogy amennyiben beválik és elterjed, jóval kevesebb munkaerőt kell majd foglalkoztatnia. Kérdés persze, hogy a személyes szabadságot érintő aggályok miatt a közönség mennyire fogadja lelkesen az RFID kártyás technológiát.
Kulcsszavak: autotech RFID

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37