Axiál - regionális szerepvállalás Infosys támogatással

forrás Prim Online, 2006. október 17. 10:31
Egységes informatikai rendszert vezetett be és működtet az Axiál Csoport: a Megatrend Zrt. Infosys Integrált Vállalatirányítási Rendszere támogatja az anyacég, valamint a román és a szlovák leányvállalat tevékenységét.
A magyar családi tulajdonban lévő, tavaly mintegy 30 milliárd forint árbevételt elérő csoport 200 millió forintot fordított a szoftver megvásárlásra és saját igények szerinti továbbfejlesztésére. Az Infosys előnyeiről Pintér Zsolt, az Axiál Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a piaci verseny miatt nagyon fontos az üzleti folyamatok szoros nyomon követése, elemzése, s ezen keresztül a cégek hatékonyságának növelése. Lényeges, hogy a szoftver segítségével mindenkor naprakészen, egységes rendszerben látható a csoport tevékenysége, ezáltal egy azonnali beavatkozást igénylő esetben a vezetők megalapozott döntési pozícióba kerülhetnek.

Hozzátette, hogy az Infosys első változatát évekkel ezelőtt vezették be, s ma úgy látják, az integrált informatikai rendszer is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években gyors növekedést produkálhatott az Axiál. Az 1991-ben alapított társaság 10 évvel ezelőtt 500 millió forint árbevételt ért el, ami azóta folyamatosan nő.

Az Axiál a szoftvert teljesen lokalizáltan, tehát a csoport cégeinek anyanyelvén és az adott ország jogszabályi környezetébe illeszkedve használja. A Megatrend megoldásai a mezőgazdasági és építőgépek, valamint a használt gépek értékesítését, azok szervizelését, illetve az alkatrész kereskedelem export-importj tevékenységét segítik és támogatják.

Az Axiál és a Megatrend közötti együttműködés 1997-ben kezdődött, amikor a Megatrend bevezette a magyarországi Axiál Kft.-nél stratégiai termékét, az Infosys Integrált Vállalatirányítási Rendszer pénzügy, főkönyv, készlet és áruforgalom moduljait. Az alapmodulokon kívül további egyedi fejlesztéseket vezettek be 2006-ban a cég központjában: egy elsősorban a kereskedelmet támogató rendszert, ami a csoporton belül a megrendelések egységes kezelését biztosítja.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában

Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes appját. A tavaly a digitálisan élenjáró bankoknak adott Digital Innovator UX 2024 díjat elnyerő mobilbanki alkalmazásban havonta kétmillió utalást végeznek a felhasználók, akik saját értékeléseik szerint is szeretik, szívesen használják az applikációt. A mobilbank népszerűségét fokozza Kate is, hiszen a K&H éjjel-nappal elérhető digitális asszisztense kétszáz funkcióval rendelkezik, ami sokkal kényelmesebbé teszi a bank és biztosító ügyfelei számára pénzügyeik intézését.

2025. február 8. 10:24

AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia

A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.

2025. február 7. 17:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34