Sikeres a Microsoft kalóz-windows elleni kampánya

Genda Csongor Zoltán, 2006. október 21. 21:03
A Microsoft jelenleg több kampánnyal is harcol Nagy-Britanniában a számítógépekre feltelepített nem jogtiszta Windows verziók számának a visszaszorításáért. A vállalat képviselői sikeresnek minősítették a kezdeményezéseket, ugyanis elmondásaik szerint majdnem elérték korábban kitűzött céljukat.
A "Keep IT Real" nevű kampányt még februárban indította útjára a szoftveróriás, aminek köszönhetően mostanra sikerült 11,7%-ra visszaszorítaniuk az illegálisan beszerzett Windows XP operációs rendszerek számát. Ez 4,3%-os javulást jelent az év eleji értékekhez viszonyítva. A vállalat ugyan 11%-os eredményt várt, azonban ezt a teljesítményt is óriási sikerként könyvelték el.

A "Feet on the Street" kezdeményezés keretein belül a redmondi konszern brit kirendeltsége 13 olyan nagy céget talált, amelyek együttesen több mint ötezer valamelyik Microsoft-szoftver kalózmásolatát telepítették fel az irodai PC-kre. Ezen kívül azonban hét olyan kereskedőt is letartóztattak a hatóságok a vállalat helyi alkalmazottainak a közreműködésével, akik illegális operációs rendszereket forgalmaztak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30