Synergon, I-III. negyedév: 243,5 millió forint veszteség

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 15. 08:34
A Synergon Csoport 243,5 millió forint adózott veszteséggel zárta az első háromnegyed évet, szemben a tavalyi 85,6 millió forint nyereséggel - közölte a cég kedden.
A Synergon Nyrt-re, mint anyavállalatra jutó adózás utáni veszteség 161,9 millió forintot tett ki, míg tavaly 137,8 millió forint nyereséggel zárta a társaság az első háromnegyed évet. Az elemzők 86 millió forint nettó eredményt vártak a társaságtól.

A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján összeállított gyorsjelentés szerint a csoport bevétele 14,6 milliárd forint volt, 18 százalékkal több mint egy évvel korábban.

A csoport a negatív eredményt részben a cseh Infinity és a horvát Span leányvállalatok veszteséges működésével magyarázza. Ugyanakkor közli azt is, hogy az idén egy másik számítás szerint alacsonyabb veszteséggel zárták az első kilenc hónapot, mivel tavaly az első három negyedévben visszaforgattak egy 372 millió forintot kitevő korábbi céltartalékot. Ezen egyszeri hatás nélkül 2005-ben 235 millió forint volt a veszteség.

A gyorsjelentésben a társaság közölte, hogy széleskörű szerkezeti változtatásokat tervez a külföldi tagvállalatok stabil működésének biztosítása érdekében.

A cégcsoport a harmadik negyedévben 4,668 milliárd forint bevételre tett szert, ami 19 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az adózott veszteség 211,1 millió forint volt, szemben a tavalyi 171,2 millió forinttal. Az anyavállalatra jutó adózott veszteség az idén a harmadik negyedévben 185,6 millió forint volt, míg tavaly 175 millió forintot tett ki.

Az anyavállalat, illetve a vele együtt elszámolt SAO-Synergon Kft. az év első kilenc hónapjában 10,142 milliárd forint bevételt és 224,3 millió forint adózott eredményt ért el. Az előbbi 29 százalékkal, az utóbbi pedig 39 százalékkal jobb a tavalyinál. Az adózott nyereségben szerepel a SAO-Synergon Kft-től járó 200 millió forint osztalék is, amit a tagvállalatok egymás közti tételeként a konszolidált jelentésben kiszűrtek.

Az anyavállalat és a SAO a harmadik negyedévben 29 százalékkal nagyobb, 2,986 milliárd forint bevételt ért el, és 72,4 millió forint veszteséget szenvedett el. Tavaly az adózás utáni veszteség még 231 millió forint volt a harmadik negyedévben.

A csoport harmadik leányvállalata, a Fibex Kft. az első háromnegyed évben 3 százalékkal több, 1,267 milliárd forint, míg a harmadik negyedévben 3 százalékkal kevesebb, összesen 535,7 millió forint árbevételt ért el. Az adózott nyeresége az első kilenc hónapban 23 százalékkal 62,8 millió forintra, a harmadik negyedévben 35 százalékkal 27,3 millió forintra csökkent.

A cseh Infinity az első kilenc hónapban 6 százalékkal kevesebb 2,366 milliárd forint, míg a harmadik negyedévben 11 százalékkal több, 971,7 millió forint bevételt ért el, Az első háromnegyed évben vesztesége 3 százalékkal 173,8 millió forintra nőtt, a harmadik negyedévben pedig a tavalyi 34,8 millió forintos adózott eredménye 113,5 millió forintos veszteségbe fordult.

Az időszak során új vezérigazgató került az Infinity élére. Az új vezetés által bemutatott tervek alapján az év egészére a cég működésében szolid eredmény látszik megvalósulni, s az év első felében tartott parlamenti választások miatt az államigazgatási projektekhez kapcsolódó megrendelések konkretizálása továbbra is az év utolsó hónapjaira várható - áll a jelentésben.

A horvát Span d.o.o. az első háromnegyed évben 22 százalékkal 1,4 milliárd forintra, a harmadik negyedévben 14 százalékkal, 356,7 millió forintra növelte árbevételét. Az adózás utáni vesztesége az első kilenc hónapban 163,9 millió forint, a harmadik negyedévben pedig 50,2 millió forint volt. Tavaly az első háromnegyed évben az adózott eredmény meghaladta a 10 millió forintot, míg a harmadik negyedévben a veszteség elérte a 16 millió forintot.

A Span idei eredménye azért is alakult így, mert a horvát társaság az éles versenyben stratégiai piacszerzési okokból alacsony fedezeti szintet biztosító projekteket is elvállalt - olvasható a jelentésben.

A Synergon csoport bevételéből a telekommunikációs szektor 21 százalékkal, a pénzügyi szektor 13, az ipar, a közmű és a közlekedési szektor 16, az állami szektor változatlanul 17 százalékkal részesedik. Az egyéb, szektorba nem sorolt értékesítés 33 százalékot tett ki. A bázisidőszakhoz viszonyítva a telekommunikációs szektor részarányának szolid növekedése figyelhető meg, a közigazgatásban realizált árbevétel aránya is kedvező irányba mozdult el, az ipar és szolgáltatók értékesítési részaránya viszont számottevően csökkent a bázisévhez képest.

A csoport értékesítési költségei az első háromnegyed évben az árbevétel növekedését némiképp meghaladó mértékben, 21 százalékkal nőttek, 10.201 milliárd forintra. Az értékesítési költségek az árbevétel 70 százalékát tették ki, míg a bázisidőszakban 68 százalékát.

A csoport kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 210,4 millió forint volt az első háromnegyed évben, szemben az egy évvel korábbi 46,3 millió forinttal. A III. negyedévben az EBITDA-veszteség 81,2 millió forint, tavaly pedig 66,9 millió forint volt.

A Synergon jegyzett tőkéje egy év alatt nem változott, szeptember végén 1,91 milliárd forint volt. A saját tőke 3 százalékkal, 6,91 milliárd forintra nőtt.

A Synergon részvényeivel a BÉT "A" kategóriájában kereskednek, hétfői záró ára 1.079 forint volt. Az elmúlt 12 hónapban 453 és 1.222 forint között kereskedtek a papírral.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjön-e időben a karácsonyi ajándék?

A logisztikai cégek és az őket támogató ügyfélszolgálatok az év legsűrűbb napjaira készülnek. A következő hónapokban az év elejéhez képest többszörösére ugrik a megrendelések és ezzel együtt az ügyfélmegkeresések száma is. Hogyan lehet minderre felkészülni és hogyan segíthet az élsport példája abban, hogy egyetlen ügyfél se maradjon elégedetlen? Erről szól a Konecta nyilvános üzleti reggelije. 

2024. október 6. 13:46

Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók

A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.

2024. október 6. 10:13

Egyre több cég fektet generatív mesterséges intelligenciába

A generatív mesterséges intelligencia bevezetése fordulóponthoz érkezett: a cégek kétharmada invesztál többet a technológiába. A megnövekedett befektetések és lelkesedés ellenére az adatok és a kockázatok továbbra is a skálázást akadályozó fő kihívások, a FOMO hatás kezd elmúlni és egyre többen támasztják alá konkrét mérésekkel a technológia által teremtett értéket – derül ki a Deloitte új felméréséből.

2024. október 5. 18:24

Hogyan alakítja át az AI és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?

Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak közül. Hogyan ötvözhetik a cégek a technológiai innovációkat és az emberi interakciókat, hogy új szintre emeljék a vásárlói élményt?

2024. október 4. 14:55

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 3. 16:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37