Megöli a tévét az online video?

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 28. 08:18
A televízió kárára terjed az internetes és a mobiltelefonos videózás Nagy-Britanniában az ICM közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint, és novemberben már átadták a csak a netre szánt videóknak az első díjakat.
A BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság portálján ismertetett ICM-felmérés legfontosabb eredménye szerint azon fogyasztói csoporton belül, amelyre jellemző, hogy tagjai hetente legalább egyszer videóznak az internet vagy mobiltelefon segítségével, 43 százalék állította, hogy ennek következtében kevesebb időt tölt tévénézéssel.

A részletesebb bontás szerint 20 százalék nyilatkozott úgy, hogy sokkal kevesebbet tévézett, 23 százalék pedig kicsivel kevesebbet. Mindössze 3 százalék mondta, hogy az újfajta szórakozási mód arra késztette, hogy több időt töltsön tévézéssel.

A szórakozásnak ez a módja ráadásul rohamsebesen terjed és mindinkább a bűvkörébe kerülnek akik belekóstolnak: kétharmada azoknak, akik már legalább egyszer videóztak így, arról számolt be, hogy egyre több időt fordít az internetes vagy mobiltelefonos videózásra.

További fontos eredmény, hogy az online videózás igencsak népszerű a fiatalok körében: a rendszeres fogyasztók 28 százaléka 16-24 év közötti, 10 százalék 25-44 év közötti és csak 4 százalék idősebb 45 évesnél.

Ehhez kapcsolódik, hogy a brit médiahatóság, az Ofcom nemrég arról számolt be, hogy a 16-24 év közötti lakosság körében a tévézéssel töltött átlagos idő 2003 és 2005 között 2,9 százalékkal csökkent.

Az online videókat rendszeresen fogyasztó populáció ugyanakkor még törpe minoritásnak számít: az összlakosságnak mindössze 9 százalékát teszi ki. További 13 százalék arról számolt be, hogy elvétve fogyaszt ilyen tartalmat, 10 százalék pedig tervezi, hogy valamikor majd a következő 12 hónap során online videók nézésével foglalja el magát. A britek kétharmada azonban még soha nem videózott az interneten és nem is tervez ilyesmit a következő évben sem.

A You Tube és más internetes videómegosztó portálok sikere után viszont egyre könnyebb dolguk van azoknak, akik videókat akarnak nézegetni az interneten, és saját felvételeiket is szívesen megmutatnák másoknak.

A tévétársaságok igyekeznek alkalmazkodni az új trendhez, és bár az Egyesült Államok sokkal előrébb jár, mint a szigetország, hiszen Amerikában már rutinszerűen rakják ki weboldalukra a sikeres sorozatok korábbi epizódjait, míg a brit országos televíziók csak 2007 elejétől vezetnek be hasonló szolgáltatást.

Legtöbben azonban ma úgy vélik: a videók, s főleg az amatőr videók soha nem helyettesíthetik teljesen a tévét, a tévéadók viszont kihasználhatják - és ki is használják - a világhálóban rejlő lehetőségeket.

Ennek ellenére a csak a netre szánt videóknak november elején San Franciscóban első ízben kiosztották a Vloggi díjakat: az első helyezett a Bagdadban, életben (Alive in Baghdad) című  honlap lett, amelyen igazi irakiak mesélik saját történeteiket.

Az ICM felmérése november 7-9. között készült 1008 18 éven felüli, illetve 1062 16 éven felüli személy telefonos megkérdezésével.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung Wallet mostantól Volvo és Polestar járművekkel is kompatibilis

A Samsung bejelentette, hogy bizonyos Volvo és Polestar járművek mostantól kompatibilisek a Samsung Wallet alkalmazásban elérhető digitális autókulcs funkcióval. Ennek köszönhetően még több sofőr nyithatja, zárhatja vagy indíthatja autóját könnyedén a Galaxy okostelefonján keresztül.

2025. február 17. 19:58

Wolt: immár ajándékozni is tudunk az applikáción keresztül

Valentin-napra időzítve vezeti be új “Ajándékozás” funkcióját a Wolt. A szolgáltatás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy néhány kattintással olyan személyes ajándékokat küldjenek, amelyek igazán különlegessé teszik a pillanatokat, miközben az ajándék kényelmesen, gyorsan meg is érkezik. Olyan felhasználót is megajándékozhatunk, aki nem rendelkezik Woltos felhasználói fiókkal.

2025. február 13. 18:43

A legnépszerűbb felújított ajándékok Valentin-napra

A férfiak nagyobb valószínűséggel ajándékoznának felújított készüléket a partnerüknek Valentin-napra, mint a nők. Ugyanakkor több nő dönt úgy, hogy saját magukat lepik meg egy ilyen eszközzel a közelgő ünnepen. A Rejoy.hu – amely bevizsgált, garanciális felújított eszközöket kínál – felmérést végzett ügyfelei körében a Valentin-napi vásárlási tervekről.

2025. február 13. 17:20

Ajándék LEGO utalványok a HONOR Magic7 széria mellé

Friss videókon a HONOR új ajánlatai. Amellett, hogy a kreativitásáról ismerhető LEGO termékeinek fotózására kiválóak a HONOR Magic7 készülékek, a cég extra kedvezményt is kínál a vásárlások mellé.

2025. február 11. 14:44

Hasznos tavaszváró appok a HONOR-tól

A tavasz közeledtével egyre gyakrabban élvezhetjük a szép időt, és ha sikerül átvészelni az influenzaszezont, akkor rengeteg új lehetőség vár ránk a világban. Ehhez tökéletes társunk lehet okostelefonunk, valamint a számos alkalmazás, amelyek segíthetnek abban, hogy izgalmasabbá, produktívabbá vagy éppen kellemesebbé tegyük a mindennapokat, különösen, hogy egyre több lehetőségünk nyílik az új évszak beköszöntével. Íme néhány tavaszváró alkalmazás a HONOR kínálatából!

2025. február 8. 12:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54