MS ERP megoldás építőipari és holding vállalatokra

Kovács Attila, 2006. december 12. 12:57
A Revolution Software Kft. mai sajtótájékoztatóján a cég idei pénzügyi eredményei és 2007-es tervei mellett bemutatásra került a Microsoft (MS) Dnamics NAV alapon építőipari és holding vállalatok részére saját erőből kifejlesztett ERP megoldás is.
A Revolution pénzügyi adatai: 2006 (várakozás): 400 millió forintos forgalom, 40 millió forintos adózás előtti eredmény. A teljes bevételből 150 millió forint származik idén a Dynamics NAV értékesítésekből. Eddig 13 projektet bonyolítottak le és közel 40 cégnél vezették be az MS ERP termékét. 2007-ben a tervek szerint az ERP-ből származó bevételeket megduplázza a cég, amely 600 millió forintos összforgalmat tervez a jövő esztendőre.

A  MS Dynamics NAV-hoz való, kisebb ügyviteli rendszernek megfelelő Revolution-hozzáfejlesztés révén főleg az 1 milliárd forint éves árbevétel fölötti építőipari vállalatok találhatnak speciális problémáikra vállalatirányítási rendszer megoldást. A rendszer, plusz hozzáfejlesztési megoldás (likviditástervezés és kontrolling), plusz szervezés együttes ára 10 millió forinttól indul. Az első referenciák: SCD Holding, Narva Építő. A Prím Online kérdésére, hogy az előkészítés, szervezés és eladás funkciókon kívül még mit vállal a cég, a válasz: a hazai építőiparban ismert gyengébb IT-ellátottság miatt a Revolution a megoldással összefüggő oktatási feladatokat is vállal. Elsősorban azokat a hazai építőipari vállalatokat célozzák meg, amelyek már rendelkeznek valamilyen professzionális gyártótól származó, vagy saját fejlesztésű vállalatirányítási rendszerrel.

A Revolution Likviditástervezés és kontrolling modulja a Microsoft Dynamics NAV kis- és középvállalatok számára készült vállalatirányítási rendszeréhez készült, amely már önmagában is átfogó megoldást nyújt a pénzügyi folyamatok, az ügyfélkezelés és az elosztási csatornák folyamatainak optimalizálására. Az iparági vertikumok speciális igényeit lefedő megoldások ráépülnek a vállalatirányítási rendszer széleskörű alapfunkcióira, azokkal szorosan integrálva működnek. Ilyen speciális megoldást fejlesztett ki a Revolution, amely számos cég számára nyújt más vállalatirányítási rendszerekben nem elérhető funkciókat. A Revolution szerint az építőipari cégek könnyen javíthatják versenyképességüket vállalatirányítási rendszerek bevezetésével. A bevezetés azonban csak akkor vezet valós eredményre, ha az a hagyományos vállalatirányítási feladatokon kívül figyelembe veszi az iparágra jellemző sokszor szélsőséges feltételeket. A napjainkban használt ERP rendszerek nem kezelik azokat a problémákat, amelyekkel az építőipari beruházó, generálkivitelező és a holding formában működő cégek nap mint nap szembenéznek. Így többek között nem képesek több nagyértékű, hosszú távú projekt egy időben való kezelésére, nem jelzik előre a likviditási nehézségeket, nem felkészítettek nagy értékű hitelek kezelésére. Holdingvállalatok esetén nem alkalmasak a különböző működési területek, projektcégek tevékenységének, pénzügyi műveleteinek összehangolása, és szintén nem képesek speciális pénzügyi műveletek (bankgarancia, garanciális visszatartás etc.) kezelésére. Az általános ERP rendszerek szintén nem képesek különböző iparági specialitásokat egy rendszeren belül kezelni, a terveket akár projektszintre lebontani, valamint a vállalatok közötti kapcsolatokat kezelni, holott ezek az igények alapvetők egy holdingvállalat számára.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32