Nincs vevő a BenQ Mobile-ra

MTI Sajtóadatbank, 2007. január 4. 08:05
Bár az elmúlt héten száz körüli volt az érdeklődők száma, szerdán délig egyetlen konkrét vételi ajánlat sem érkezett a BenQ Mobile német mobilgyártóra.
A cég csődgondnokának szerdai közlése szerint az érdeklődőkkel folytatott tárgyalások azon futnak zátonyra, hogy mekkora forgalom lenne elvárható a cégtől. A BenQ Mobile a negyedik negyedben csak 51 millió eurós forgalmat bonyolított, ezt eredetileg 391 millió euróra tervezték. A cég még 260 dolgozót foglalkoztat termékeinek kifutó termelésében, a korábbi 3 ezer főből. Ebből 160 főt január végéig foglalkoztatnak a gyártásban, százan pedig az adminisztrációs feladatokat látják el. 500 dolgozó már a múlt hónapban felmondott, többségükben a Siemensnél - a BenQ Mobile korábbi tulajdonosánál - találtak másik munkát.

Kedden hivatalosan is kimondták a német BenQ Mobile csődjét, miután a cég már három hónapja bejelentette összeomlását. Működése hivatalosan is leáll, jelenleg már csak a kifutó termelés folyik. Az illetékes bíróság már megindította a csődeljárást.

A október elején csődvédelmet kért németországi mobilgyártó vállalatára a tajvani BenQ elektronikai óriáscég: vesztesége az idei második negyedévben 60 millió euró volt, működésének kezdete óta 840 millióra nőtt.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14