Saját azonosító hardver PayPal-hoz

Kiss Ádám Zoltán, 2007. január 16. 07:35
Talán nyugodtan elmondható, hogy a PayPal a vártnál is nagyobb sikert hozott az internetes pénzügyi tranzakciók körében, így idejét érezte a cég, hogy kiadjon egy saját jelszógenerálót, mint a nagyok.
A PayPal sikerét, mint ismeretes többek között eBay kötődése alapozta meg, de hatása jóval túlmutat az online aukciós cég egyébként nem is olyan szűk határain. A rendszer fontos eleme, hogy a vásárlóknak ingyenes és gyors a használata, és nem szolgáltatja ki közvetlenül banki adatainkat. Éppen ezt a biztonságérzetet szeretné tovább növelni a vállalat a banki kódgenerálókhoz hasonló kis hardverével. A rövid létezése alatt többször pórul járt PayPal ezúttal nem szoftveres megoldással, hanem hardverrel próbálkozik. A bankoknál már bevált megoldás lényege, hogy a kis készülék 30 másodpercenként új hat számjegyű jelszót generál, mely értelemszerűen a következő jelszó megérkezéséig, tehát fél percig él. A jelszó a jelenleg is használatos belépőkód és felhasználónév mellett működőképes, ez a három azonosító vélhetően már megfelelő biztonsági szintet garantál. A kis szerkezet ára mindössze 5 dollár lesz, ez nem nagy összeg 123 millió PayPal előfizető nyugalmáért, az üzleti felhasználók ráadásul ingyenesen megkaphatják.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A nyár színei a PC-d házán – The Tower 300 új színváltozatokban

A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta népszerű The Tower 300 mikro toronyházának két új, stílusos árnyalatát: a Matcha Plumot és a Peach Fuzzt. 

2025. április 28. 18:49

Kiberbiztonság 2025: Új kihívások és stratégiai válaszok a digitális térben

A digitális környezet robbanásszerű fejlődése – különösen a mesterséges intelligencia térnyerése – alapjaiban változtatja meg mindennapjainkat és munkakörnyezetünket.

2025. április 28. 13:25

Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére

Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja. 

2025. április 28. 09:57

Erős évet zárt a ViVeTech

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett ViVeTech Nyrt. nettó árbevétele a 2024-es üzleti évben 24 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 1,4 milliárd forintot, szemben a 2023-ban elért 1,1 milliárd forintos értékkel. A társaság adózott eredménye ezzel párhuzamosan 95 százalékkal, 66,2 millió forintról 128,8 millió forintra bővült – derül ki a vállalat frissen közzétett, a magyar számviteli szabályok szerint elkészített, nem konszolidált éves beszámolójából.

2025. április 27. 13:58

Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 13:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43