Európában először: Olaszországban tilos mobilt használni tanórán

Kiss Ádám Zoltán, 2007. március 19. 07:42
Az olasz hatóságok több megfontolásból is úgy döntöttek, hogy megtiltják a diákoknak a mobiltelefonok iskolai órán történő használatát, a szabályzó érdekessége, hogy kötelező érvényű.
Egy ilyen szabálynak eredetileg az lett volna a feladata, hogy a mobilok csörgése ne zavarja az órákat, de a döntést mégis inkább a technika fejlődésével egyre gyakoribb kamerás telefonok kényszerítették ki. Az ügy hátterében több olaszországi botrány áll. Az egyikben osztálytársak készítettek mobilos videofelvételt egymás terrorizálásáról, a másik jellemző példában egy tanárnő szexuális molesztálását örökítették meg, és ahogy az elenni szokott, a fájlok végül az interneten kötöttek ki. Az Olasz oktatási miniszter, Giuseppe Fioroni elmondta, hogy különösen súlyos esetekben akár jogi következményei is lehetnek ilyen felvételeknek, így lépniük kellett. A szabályzó nem csak lehetőséget ad a tanárok kezébe, de kötelezi őket, hogy akár elkobozzák a telefonokat, vagy kizárják a diákokat a vizsgákról. Az új rendelettel Olaszország az első európai állam, mely országos szinten tiltja a tanórai mobiltelefon-használatot.
Kulcsszavak: mobiltelefon mobilszolg jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32