Oracle: visszaesnek a távközlési bevételek

MTI Sajtóadatbank, 2007. március 26. 09:44
A telefonhívásokból származó díjak legfeljebb hat évig maradhatnak első helyen a távközlési cégek bevételeinek sorában, főként azért, mert az internetes, például a Skype-hoz hasonló szolgáltatások miatt visszaesnek ezek a díjak.
Az Economist Intelligence Unit és az Oracle közös felmérésében a távközlési felsővezetők mintegy fele abban is egyetértett, hogy ez a változás akár négy éven belül bekövetkezhet. Ezért a szolgáltatóknak haladéktalanul újabb bevételi források után kell nézniük akkor, ha el akarják kerülni az üzleti forgalom gyors visszaesését.

A felmérés szerint a felsővezetők világszerte abban is egyetértenek, hogy a Skype-hoz hasonló VoIP-szolgáltatások jelentik a vezetékes telefonvonalakból származó bevételekre a legfőbb veszély.

A vállalatvezetők 72 százaléka szerint a beszédhívások terén tapasztalt bevételkiesések ellen az árképzési struktúra megváltoztatása vagy a marketingkezdeményezések helyett a leghatékonyabb stratégia új szolgáltatások bevezetése lenne. A válaszadók 65 százaléka szerint fontos, illetve kritikus fontosságú a kombinált, triple-play - hanghívást, televíziós és internetes szolgáltatást nyújtó - megoldások bevezetése.

A vállalatvezetők 51 százaléka úgy vélte, hogy az elkövetkező két évben a vezetékes távközlési társaságok fő célja a mobilszolgáltatók felvásárlása vagy a velük történő összeolvadás lesz.

A megkérdezettek egyetértettek abban, hogy a szolgáltatóknak azonnal hozzá kell látniuk alaphálózataik fejlesztéséhez, szervezeti felépítésük és üzleti folyamataik korszerűsítéséhez, és sokoldalúbb funkciókat, valamint jóval vonzóbb felhasználói élményt kell kínálniuk ügyfelek számára. Ilyenek lehetnek például a konvergens szolgáltatások, mint az azonnali üzenetküldés, a hívás alatti tartalommegosztás, valamint a mobilhálózaton megvalósított adóvevő szolgáltatás. Mindez létfontosságú, ha ténylegesen versenyre kívánnak kelni a kisebb, jóval fürgébb induló vállalkozásokkal, amelyek az IP-alapú technológiákat és platformokat alkalmazzák.

Az Economist Intelligence Unit felmérése során 115 távközlési vállalatvezetőt kérdeztek meg. A tanulmány három régió 36 országára terjedt ki. A válaszadók 38 százaléka európai, 28 százaléka észak-amerikai, további 28 százaléka pedig ázsiai és csendes-óceáni térségbeli volt.
Kulcsszavak: távközlés Oracle

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32