T-Systems: 100 új munkahely Debrecenben

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 10. 10:07
Már az idén száz új munkahelyet eredményező informatikai és kommunikáció-technológiai részleg kialakításáról írtak alá szándéknyilatkozatot szerdán Debrecenben a város, valamint a T-Systems és a német cég 100 százalékos tulajdonában lévő IT Services Hungary Ltd. vezetői.
Kósa Lajos polgármester az aláírást követő sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy Debrecen gazdaságfejlesztési tervében kiemelt helyen szerepel a magas hozzáadott értéket képviselő ipar és szolgáltatások meghonosítása a térségben. A T-Systems-szel történő együttműködés az informatika piacán jelent új lehetőségeket a város számára.

Franz Grosh, a T-Systems elnökségi tagja elmondta: cégük minél több helyen szeretne megjelenni a világban különböző szolgáltatásokkal. Megemlítette, hogy Budapesten már 400 munkatársuk dolgozik, Debrecenben pedig az idén körülbelül 100 lesz az alkalmazotti létszám. Szándékuk szerint Debrecenben kívánják megtalálni a tevékenységükhöz szükséges, magasan képzett munkatársakat.

Hozzátette: telefonos ügyfélszolgáltatásukat, amelyek a teljes informatikai üzemeltetési portfolióra kiterjednek július 1-jén kezdik meg Debrecenben. Jelenleg már 25 munkaszerződést írtak alá, s 45 végzős egyetemi hallgatóval állapodtak meg, akik részt vesznek az IT-képzésen.

Nagy János, a Debreceni Egyetem rektora mintaprojektnek is tekinti az együttműködést. Tájékoztatása szerint képzési rendszerükbe olyan moduláris oktatást is betesznek, amely a végzősöket alkalmassá teszi a tényleges gyakorlatias munkavégzésre is.

Ilosvai Péter, az IT Services Hungary Ltd. ügyvezető igazgatója hozzátette: a debreceni nyári egyetemen az informatika iránt érdeklődő végzős egyetemistáknak rendeznek képzést, akiket ősztől már foglalkoztatni is tudnak.

Ezen túlmenően az utolsó éves hallgatókat szeretnék bevonni az IT-képzésbe, ami számukra kreditpontokat jelentene az egyetemen, de hallgatói ösztöndíjakat is kötnek leendő munkatársaikkal.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32