Új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes a Montana Zrt-nél
A Montana Információtechnológiai és Kommunikációs Zrt., a hazai informatikai piac egyik vezető vállalata új kereskedelmi vezérigazgató-helyettest nevezett ki Takács Gábor személyében. A 40 éves közgazdász végzettségű szakember 15 év multinacionális vállalatnál szerzett széleskörű szakmai tapasztalattal és cégvezetői múlttal rendelkezik.
Takács Gábor 2006 októberében csatlakozott a Montana csapatához, ahol eddig kereskedelmi vezetői feladatokat látott el; kinevezésével továbbra is folytatni kívánja elődje, Kun Éva által az ezredfordulót követően elindított stratégiai irányvonalat. Kun Éva a jövőben elnöki tanácsadói minőségben támogatja tovább a vállalat növekedését.
Takács Gábor a CHEMOKOMPLEX Külkereskedelmi Vállalatnál kezdte meg pályáját, majd két év elteltével a GANZ Villamossági Műveknél már gyártásvezetőként és nemzetközi kereskedelmi vezetőként tevékenykedett. 1991-ben lehetőséget kapott az ELBATEX AG hazai képviseletének létrehozására és vezetésére. Az ELBATEX volt az első hivatalos hazai forgalmazója az Intel, a Microsoft, az IBM, a Fujitsu, a Samsung, és egyéb nemzetközileg elismert, élvonalbeli gyártók termékeinek. A képviselet kialakításával és hétéves vezetésével jelentős tapasztalatra tett szert a cégvezetés, a szervezetfejlesztés, a humán erőforrás gazdálkodás, a marketing és a disztribúció területén. Takács Gábor 2000-ben alapította meg az EBV Elektronika Kft.-t, amely később a Magyarországon 5 cégből álló AVNET EMG csoportra bővült. Az AVNET EMG ügyvezető igazgatójaként és regionális kereskedelmi vezetőjeként Takács Gábor tovább irányította a félvezetők disztribúciójával és hozzá kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó cégcsoportot, amely két év elteltével piacvezető pozícióba került.
Kapcsolódó cikkek
- Kinevezték Hernádi Józsefet a Sun ügyvezetőjének
- Új vezérigazgató az EDS élén
- Távozik a Microsofttól az Xbox-főnök
- Távozik az AMD-től a volt ATI-vezér
- A HP alelnöke a legjobb átszervezési vezető
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
- Változások várhatók a Yahoo igazgatótanácsában is
- Új vezetés a Siemens Zrt. élén
- Új regionális vezető az APC-MGE élén
CEO/CIO ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.