Csak iTunes-al működnek az új iPod-ok

Genda Csongor Zoltán, 2007. szeptember 17. 18:51

Az Apple eddig hallgatott róla, azonban a napokban kiderült, hogy az új iPod-ok csakis a vállalat sajátfejlesztésű szoftverével, az iTunes-al kompatibilisek.

Steve Jobs olyan tíz nappal ezelőtt mutatta be cége új generációs médialejátszóit, köztük egy iPhone-szerű érintőkijelzős eszközt is, azonban akkor elfelejtette megemlíteni, hogy az új készülékek az iTunes-on kívül immár nem szinkronizálnak más alkalmazással. Ennek az az oka, hogy az Apple beépített a lejátszókba egy olyan funkciót, ami megakadályozza, hogy a tulajdonosok "idegen" programok segítségével töltsék fel zenével iPod-jaikat. Mivel az amerikai vállalat sosem adott ki Linux-ra írt iTunes-t, így a Linux-felhasználók olyan alternatív programok segítségével másolták rá a dalokat a korábbi modellekre, mint a gtkpod vagy a Rhythmbox, ezek viszont már nem alkalmasak az újgenerációs készülékekkel való szinkronizálásra. Ugyan az Apple korlátozó intézkedésének a Linuxosok a legnagyobb vesztesei, azonban a cég eme újítása érinti azokat is, akik Windows alatt egyéb szoftverekkel hajtották végre az adatok másolását. A MS operációs rendszereket használók körében a legnépszerűbb, ezen célt szolgáló szoftver a Winamp.

Különböző internetes fórumokon már szárnyra kaptak olyan híresztelések, miszerint több felháborodott programozó is azon dolgozik már, hogy rátaláljon a korlátozás feloldásának nyitjára.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32