Brüsszel a verseny növelését tervezi, az NHH támogatja

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 14. 09:04

A távközlési ágazat reformjára és a szabályozás átalakítására készül az Európai Unió: az egyik cél az, hogy a verseny növelésével gyorsabban fejlődjön a széles sávú internet, s így dinamikusabban bővüljön a világhálót elérő előfizetők tábora.

Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, aki a jövő évtől egyben az ERG és az IRG (European Regulators Group - Európai Szabályozók Csoportja; Independent Regulators Group - Független Szabályozók Csoportja) elnöki posztját is betölti, a változtatásokkal kapcsolatban elmondta: egyetértenek a fő célokkal, s támogatják a nagyobb versenyt.

Hozzátette: az eddigi uniós szabályozás eredményesen és jól működött, amit bizonyít az is, hogy Európában csökkentek a távközlési, ezen belül a mobiltávközlési árak és nőtt a választék.

Pataki Dániel éppen ezért úgy véli, bár szükség van változtatásokra a szabályozás területén, hiszen folyamatosan változik a piac és az alkalmazott technológiák, ezeknek nem kell túl nagynak lenniük.

Viviane Reding, az Európai Bizottság távközlési biztosa a célok elérése érdekében azt javasolja, hogy a vezeték nélküli internetszolgáltatás alapjául szolgáló rádiófrekvenciákhoz való hozzájutást könnyítsék meg a szolgáltatók számára. Ennek hátterében részben az áll, hogy a televíziózás digitalizációjával több frekvencia is felszabadul.

Pataki Dániel ezzel kapcsolatban kifejtette: egyetértenek a szabályozás megváltoztatásával, azaz az úgynevezett rugalmas spektrum menedzsmenttel, ezen belül azzal, hogy ezt követően a frekvencia birtokosa szabadon megválaszthatja, mire használja a frekvenciát. A jelenlegi szabályozás szerint meghatározzák, hogy a birtokos mire használhatja a frekvenciát.

A másik terv az, hogy a távközlési infrastruktúra működtetését és a szolgáltatások nyújtását szét kell választaniuk a cégeknek. Brüsszel ugyan nem írna elő ilyen mindenkire vonatkozó kötelezettséget, kikényszerítésére azonban valószínűleg létrehozna egy uniós szintű hatóságot. A szétválasztást ellenző szolgáltatók szerint egy ilyen lépés visszafogná a jövőbeni befektetéseket. Ezzel szemben Brüsszel a már megvalósult egyik angol példa alapján úgy véli, hogy szétválasztás által nemcsak az árak csökkennének, hanem a hálózatok fejlesztésére fordított összegek is megnőnének.

Pataki Dániel ezzel összefüggésben elmondta: egyetértenek a szétválasztással, igaz, nem kötelező, hanem opcionális formában. Azaz a nemzeti hatóságok eldönthetnék, hogy előírják-e a szétválasztást vagy sem.

Az elnök más brüsszeli tervekkel kapcsolatban kifejtette: a jelenlegi formájában nem értenek egyet azzal az elképzeléssel, miszerint a bizottság nemcsak a jelentős piaci erejű szolgáltatók kiválasztásakor élhet vétójogával, hanem akkor is, amikor ezen szolgáltatókra kötelezettségeket rónak. Hozzátette: a jelenlegi formájában nem értenek egyet azzal sem, ahogyan az európai hatóság felállítását tervezik.

Az elnök közölte: Brüsszel azért szeretné kiterjeszti a vétójogot, illetve felállítani az uniós hatóságot, mert úgy véli, nem eléggé harmonizált a nemzeti hatóságok működése. Azaz ugyanolyan problémára nem mindig ugyanolyan szabályozási válaszokat adnak a hatóságok az egyes országokban.

Pataki Dániel kifejtette: inkább azt támogatják, hogy az ERG szerepét erősítsék az unióban. Ezzel ugyanis nemcsak a harmonizáltság erősödne, hanem megmaradna a nemzeti hatóságok szerepe is.

Mivel az ERG/IRG csoportnak azonos vezetője van, a közös elnök szerepe kiemelkedő az egységes európai távközlés-szabályozás kialakításában.

Kulcsszavak: távközlés EU NHH

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32