128 GB Samsung flash SSD
A cég jelenlegi csúcsmodellje 64 GB-os: a teljesítménynövekedést úgy sikerült elérni, hogy az új eszköz a korábbi egy cellaszintes (SLC) megoldás helyett több cellaszintes (MLC) architektúrát használ. Ez egyelőre azzal az áldozattal járt, hogy az egyébként szintén SATA II interfészes NAND flash háttértár olvasási sebessége 120-ról 100, írási sebessége pedig 100-ról 70 MB/s-ra csökkent. A Samsung a noteszgépeknél szabvány 9 mm vastag 2,5” és 1,8” formátumok mellett egy mindössze 5 mm vastagságú modellt is kifejlesztett, kimondottan ultra-vékony laptopokhoz. A 128 GB-os flash SSD energiafelhasználása mindössze 0,5 watt.
A NAND flash-alapú SSD szilárdtest-lemez meghajtók esetében ma már nem annyira műszaki, hanem leginkább anyagi természetű akadályokat kell leküzdeni; a BiTMICRO például a napokban jelentett be egy 832 GB-os, katonai és ipari felhasználásra szánt terméket, amely azonban ennek megfelelően valószínűleg több ezer dollárba fog kerülni. A Samsung 128 GB-os eszközének sorozatgyártása várhatóan még az év első felében megindul. December elején a rivális Toshiba is azt ígérte, hogy szintén még 2008-ban piacra dob egy 128 GB-os flash SSD-t.
Kapcsolódó cikkek
- Két új Motorola mobil, zeneszolgáltatás Ázsiában
- Sony Ericsson: két új Walkman és egy kagylótelefon
- Bill Gates utolsó nagy fellépése
- CES: hat új Panasonic kamkorder
- 832GB-os BiTMICRO SSD
- Nem gyárt több mini-winchestert a Hitachi
- Bill Gates-el nyit a CES 2008
- Samsung telefonok cserélhető billentyűzettel
- 500 GB-os Hitachi merevlemez laptopokba
- 31 hüvelykes OLED képernyő a januári CES 2008 kiállításon
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Két új számítógépházzal bővül a Thermaltake The Tower sorozata
A Thermaltake, prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 600 közepes kialakítású toronyházat, amely támogatja a rejtett csatlakozós ATX-alaplapokat és a The Tower 250 Mini számítógépházat, melyet ITX-alaplapokhoz terveztek. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád egy klasszikus, függőleges toronyház-kialakítással.
A Sandberg új termékei hatékonyabbá teszik a kommunikációt és a hordozható eszközeid töltését
Az érthető kommunikáció fontos eleme a hatékony munkavégzésnek, legyen szó bármilyen hétköznapi helyzetről vagy irodai környezetről. Utóbbi esetén jelent nagy segítséget a Sandberg USB-C-s irodai headsete, amely tiszta kommunikációt garantál a munkavégzéshez.
Örökítsd meg utazásod emlékeit az Air3 C-val!
A nyári utazási szezon beköszöntével itt a tökéletes alkalom egy új kalandra. Az utazás nem csak új helyek meglátogatását jelenti, élmények és történetek gyűjtéséről szól. Az utazási napló egy időtlen emlék, ami megőrzi élményeidet és felfedezéseidet. Használható a szervezéshez is, napi tervezőként és egy vázlatfüzetként is, ami lefesti a kalandod történetét.
A Philips Monitors szívet megdobogtató sebességet kínál az ívelt Evnia modellel
Az MMD, vezető kijelzőspecialista és a Philips Monitors márka licencpartnere büszkén jelenti be, az Evnia gaming monitor család új tagját, az Evnia 27M2C5200W modellt. Ez a funkciókkal telerakott monitor mindent megad a játékosoknak, amire szükségük van ahhoz, hogy bármilyen gaming forgatókönyvből a legtöbbet hozzák ki. A nagyobb immerzióért tágas, ívelt képernyővel, Fast VA panellel, 280 Hz képfrissítési sebességgel és villámgyors, 0,3 ms MPRT válaszidővel ez a kijelző egy nagyteljesítményű új szövetséges a játéktérben.
Íme a legátfogóbb kisokos szünetmentes tápegység vásárlásához!
Még soha nem voltunk ennyire ráutalva az elektronikus eszközeinkre a digitalizáció korában. A folyamatos, szünetmentes áramellátás elengedhetetlen az otthoni munkavégzéshez és az online tanuláshoz éppúgy, mint a videójátékokhoz.