Nokia: Az üzembezárási terv végleges
A Nokia konszern nem kíván tárgyalni a bochumi mobiltelefon-üzem további lehetséges működtetéséről - közölte a finn cég szóvivője csütörtökön Helsinkiben. Arja Suominen szavai szerint: a bezárásról született döntés "igen alaposan átgondolt".
Németországban nagy felháborodást váltott ki a Nokiának az a terve, hogy a magas költségekre hivatkozva bezárja bochumi mobiltelefon-gyárát és a termelést Romániába és Magyarországra, illetve Finnországba telepíti át. A német kormány tárgyalásokat ajánlott a Nokiának abból a célból, hogy "gondolja át" a tervet.
A tartományi gazdasági minisztérium szóvivője még szerda délután közölte, hogy állandó kapcsolatban állnak a Nokiával. Hangoztatta ugyanakkor, hogy kapcsolatba léptek az Európai Bizottsággal is annak megállapítására, hogy a bezárás, illetve a termelés áthelyezése uniós támogatási pénzek bevonásával történik-e. Ezt időközben José Manuel Barroso bizottsági elnök a leghatározottabban cáfolta. Barroso az ilyen jellegű kifizetések lehetőségét "elfogadhatatlannak" nevezte, ugyanakkor Németországot figyelmeztette: "Ha üzemeket Finnországból Németországba helyezhetnek át, azt is lehetővé kell tenni, hogy gyárak Németországból Romániába költözzenek." Végül is a munkahelyek az EU-n belül maradnak - hangoztatta a bizottsági elnök.
Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke szerint a döntésnek nincs érthető magyarázata, a Nokia érvelése – miszerint a németországi bérek tízszer magasabbak, mint Romániában - nem állja meg a helyét, mivel a bérek az összes költségnek csak kis részét teszik ki. Rüttgers hangoztatta, hogy a tartományi kormány nem fogadja el a Nokia döntését, s egyebek mellett utalt arra, hogy jelentősen romolhat a cég megítélése Németországban, tekintettel a vállalatnak nyújtott állami támogatásra. A tartományi kormányfő szerint a Nokia 60 millió euró támogatást kapott a tartományi kormánytól, 28 milliót pedig a szövetségi kormánytól.
A Nokia 1999-ben azzal a feltétellel jutott támogatáshoz a tartományi kormánytól, hogy 2856 munkahelyet létesít. Az erre vonatkozó kötelezettségvállalás érvényessége 2006. szeptemberben ugyan lejárt, de a gazdasági minisztérium szerint addig sem dolgoztak annyian a bochumi üzemben. Ezt valószínűsíti, hogy a gyárban jelenleg 2300-an dolgoznak, s a bezárás őket érinti. A Nokia vezetői hangoztatták, hogy a munkavállalók képviselőivel a bezárásra vonatkozóan "kölcsönösen kielégítő" megállapodást igyekeznek elérni.
A bezárás Németországban hatalmas felháborodást, illetve ellenállást váltott ki: szerda késő délután több száz szakszervezeti aktivista blokád alá vonta a Nokia bochumi üzemének be-, illetve kijáratait. A Nokia alkalmazottait szolidaritásukról biztosították több más szakma képviselői is.
Kapcsolódó cikkek
- Felháborodás Németországban a Nokia-üzem bezárása miatt
- A Nokia Bochumból Magyarországra is telepíti a mobiltelefon-gyártást
- Bezárja németországi üzemét a Nokia, 2300 főt elbocsát
- Szerkezetváltás a Nokiánál, régiós egység Budapest központtal
- Hálózatmenedzselő céget vett a Nokia Siemens Networks
- Nokia Karácsony kánkánnal
- Logisztikai központot avatott a Nokia Komáromban
- Humán erőforrás szolgáltató központot nyitott a Nokia Komáromban
- Várakozáson felüli Nokia-nyereség
- Európa legértékesebb márkája a Nokia
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.