Nemzetközi szabvány lett a Microsoft Open XML

forrás Prim Online, 2008. április 2. 12:28

Több mint 14 hónapos intenzív vizsgálat után a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) közös technikai bizottsága befejezte az Ecma International által benyújtott 29500-as számú Office Open XML nemzetközi szabványtervezet értékelésének hivatalos eljárását.

Bár a végleges döntést hivatalosan még nem jelentették be, a nyilvánosságra számára elérhető információk alapján a javasolt Open XML szabvány rendkívüli támogatást kapott. Az interneten elérhető dokumentumok alapján az összes szavazó nemzeti tagszervezet 86%-a támogatja az ISO/EIC szabványosítást, amely meghaladja a hivatalos elfogadáshoz szükséges 75%-ot. Emellett az állandó részvétellel rendelkező (úgynevezett P-tagok) jóval több, mint 75%-a támogatja, amely szintén meghaladja az ebben a csoportban szükséges 66,7%-os limitet. Ezzel az Office Open XML csatlakozik az ISO és az IEC által elismert olyan egyéb nyílt dokumentumformátumokhoz, mint a HTML, a PDF vagy az ODF formátumok.

„A szavazáson részt vett nemzeti tagszervezetek 86%-ának igen szavazata jelentős támogatást biztosít az Open XML-nek. Ez az eredmény egyértelműen azoknak a felhasználóknak és informatikai szervezeteknek a sikerét jelenti, akik az igényeiknek leginkább megfelelő formátumokat szeretnék választani, és hallatni kívánják a hangjukat ennek a széles körben elfogadott szabványnak a kialakításában” – mondta Tom Robertson, a Microsoft Corp. interoperabilitásért és szabványokért felelős igazgatója. „A technikai szakértők, felhasználók és kormányok a világ minden részéről jelentősen hozzájárultak véleményükkel az Open XML specifikáció végleges formájának kifejlesztéséhez, ami ez által még hasznosabbá válhat a fejlesztők és a felhasználók számára. Amint a formátumot hivatalosan is elfogadták, elkötelezettek leszünk az iránt, hogy termékeinkben támogassuk azt, és a jobb interoperabilitás, valamint az innováció elősegítése érdekében a továbbiakban is együtt fogunk működni a szabványügyi testületekkel, a kormányokkal és az iparággal.”

A nyílt szabvány hasonlóképpen széles körű elfogadásra talált a szoftveripar minden területén, és ennek megfelelően például a Linux, a Windows, a Mac OS és a Palm OS platformokat is beleértve számos különböző platform esetében alkalmazzák. A világon független szoftverfejlesztők és platformszolgáltatók százai (beleértve például az Apple Inc., a Corel Corp., a Sun Microsystems Inc., a Microsoft és a Novell Inc. társaságokat is) fejlesztenek ki olyan megoldásokat az Open XML alkalmazásával, amelyek valódi értéket kínálnak az IT felhasználók számára. Több ezer vállalat fejezte ki támogatását az Open XML és annak ISO (http://www.iso.org) és IEC általi ratifikációja iránt a http://www.openxmlcommunity.org weboldalon.

Azok, akik az Open XML-lel dolgoznak, tanúsíthatják ennek a nyílt fájlformátumnak a fájl- és adatkezelés, az adatok visszanyerése, az üzletági rendszerekkel való interoperabilitás, valamint a dokumentumok tartós megőrzése terén mutatkozó előnyeit. A formátumok a pontosságnak és a részletességnek arra a szintjére vannak optimalizálva, amely lehetővé teszi meglévő állományok milliárdjainak továbbítását. Az Open XML fájlformátumok egyedülállóan alkalmasak arra, hogy Open XML dokumentumokat más típusú rendszerekkel és adatokkal integráljanak úgy, hogy közben világos és egyszerű módon tegyenek különbséget a bemutatás (Open XML jelölés) és az adatok (egyedi sémái és esetei) között. Ez azt jelenti, hogy a szervezetek a nélkül használhatnak Open XML formátumokat más alkalmazásokból és rendszerekből származó információk jelentésére, hogy azokat először át kellene fordítaniuk. Ez pedig kulcsfontosságú innovációt jelent az olyan fejlesztők számára, akik valósidejű üzleti információkat szeretnének beépíteni dokumentumaikba, illetve azok számára, akik a dokumentumok tartalmának általuk történő jobb megértése érdekében saját kategorizáló rendszerükkel szeretnék „felcímkézni” a dokumentumokat.

Kulcsszavak: Microsoft XML szabvány

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Itt az új Dell Latitude 7320 leválasztható billentyűzetű laptop

A Dell Technologies bemutatta legújabb Latitude 7320 Detachable modelljét. Az új termékkel számos funkció és tervezési innováció is érkezett, amelyeknek célja a kényelmesebb, rugalmasabb és végeredményben hatékonyabb munkavégzés. A leválasztható billentyűzet, a felhasználói élményt javító akkumulátor- és hűtéstechnológia vagy a jelenlét-érzékelő mind a munkaközpontú tervezés eredménye. 

2021. május 3. 16:12

Pozitív technológiai élmények a nagyobb hatékonyságért

A Dell Technologies bemutatta az első Brain on Tech-tanulmányt, amely a technológiai megoldások, a hatékonyság és az érzések közötti kapcsolatot vizsgálja. Tavaly március óta függünk a különböző informatikai eszközöktől, igyekszünk átalakítani a munkamódszereinket és küzdünk az egyén és a társadalom számára egyaránt fontos emberi kapcsolatok hiányával. A tanulmányból kiderül, hogy a vállalatok milyen azonnali intézkedésekkel segíthetik elő a dolgozók hatékonyabb munkavégzését, illetve mérsékelhetik az alkalmazottak kiégését.

2021. május 2. 16:16

10 éven belül eltűnhet a klasszikus ügyfélszolgálati irodák többsége

A vírushelyzet kapcsán szinte nincs olyan területe a világnak, ahol ne merült volna fel a kérdés, hogyan lehetne úgy minimalizálni a személyes érintkezést, hogy az a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel és hátránnyal járjon. A technológia bebizonyította, hogy minden körülmény adott ahhoz, hogy kizárólag azon esetekben találkozzunk személyesen– például üzleti vagy hivatalos ügyekben –, amikor ezt tényleg akarjuk. A NETLOCK úgy látja, hogy ezzel együtt a fogyasztói igények és a technológia hamarosan eltüntethetik az ügyfélszolgálati irodákat is.

2021. április 30. 17:24

Új stílusos, környezetbarát Inspiron termékcsalád

A Dell Technologies bemutatta a legújabb, környezetbarát Inspiron termékeket, amelyeket minimalista, modern külső és természet ihlette színek jellemeznek. Az Inspiron laptopok csomagolótálcái* 100%-ban újrahasznosított papírból, az egyéb csomagolóelemek** pedig akár 90%-ban újrahasznosított anyagokból készültek. A modellek festett alkatrészei száz százalékban alacsony illékonyanyag-tartalmú, organikus összetételű (VOC), vízbázisú festékkel*** készültek.

2021. április 29. 17:09

Magyarországon is kapható a Huawei első asztali monitorja

A Huawei Technologies Magyarországra is elhozza nemrég bemutatott, első asztali monitorját. A Display 23,8” névre keresztelt megjelenítő FullView kijelzője keskeny, mindössze 5,72 mm-es kávát kapott, Full HD felbontású, valamint 1000:1 kontrasztaránnyal rendelkezik, és szemvédő funkcióval is ellátták. A monitor nem csak számítógépekkel, hanem mobiltelefonokkal is könnyedén összekapcsolható. A Display 23,8” április 23-tól elérhető a Huawei kereskedelmi partnereinél bruttó 63.990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron.

2021. április 23. 12:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitalizációs „bumm” a bankszektorban!

2021. május 4. 19:29

Óvakodjunk a COVID-19 vakcinával kapcsolatos csalásoktól és álhírektől

2021. április 19. 14:58

Új pályázatokat indít az EIT Digital

2021. április 8. 14:15

Stabil üzleti teljesítmény mellett tovább növekedett tavaly a Huawei

2021. március 31. 13:35