A Sony után a többiek is megkezdik az OLED tv-gyártást

Sajtóbeszámolók szerint a Samsung jövőre indítja be új üzemében a televíziós képernyőkbe való OLED panelek gyártását, 2010-re pedig már évi 6 milliót tervez belőlük előállítani. Szinte természetes, hogy a hazai vetélytárs LG sem szeretne lemaradni: a másik dél-koreai elektronikai óriáscég 2011-ben szeretné megkezdeni a 32 colos átmérőjű OLED képernyőpanelek gyártását. A Panasonic egyelőre nem tűzött ki ennyire konkrét menetrendet, de bejelentette, hogy mindenképpen fog gyártani OLED képernyőpaneleket „a jövőben”.
Egyelőre kizárólag a Sony forgalmaz OLED televíziót; a 11 colos (kb. 28 cm) XEL-1 készülék ára 200 ezer jen (kb. 334 ezer Ft), csak havi 20 ezer darab készül belőle és ezek is csak Japánban kaphatók. A vállalat a magas ár és a korlátozott gyártási kapacitás ellenére hosszú távon bízik az OLED sikerében, így néhány hónapja bejelentette, hogy 22 milliárd jent (kb. 36,7 milliárd Ft) fektet be az OLED képernyőpanel-gyártásba a közeljövőben, hogy ezzel még inkább megalapozza vezető pozícióját a technológiában.
Az OLED általában a színhűség és a részletgazdagság terén múlja felül a jelenleg kapható képernyőket, ám a gazdaságosan gyártható méret egyelőre erősen korlátozott, emellett pedig egyes alkotóelemek viszonylag rövid élettartama is a megoldásra váró problémák közé tartozik.
Kapcsolódó cikkek
- Újdonságok a Panasonic-napon
- Ma debütál az első 3D TV
- Megint árkartell miatt perelnek több elektronikai óriást
- A Sony bevonja a piacról OLED tévéjét
- Az USA-ban idén mutatkozik be a mobil tévé
- Skype-olhatunk is az LG új HDTV-ivel
- A Sony után az LG is piacra dobott egy OLED tévét
- 3D-ben érkezik a futball-vb
- Hibrid HDTV/monitor a Samsung-tól
- Áttetsző Samsung és LG képernyők
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Continental: Jövőbe mutató megoldások az Auto Shanghai 2025-ön
A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.
Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025
Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.
Mini projektor, óriási élmény – Fedezd fel a ViewSonic M1 Maxot
A vizuális megoldások terén vezető ViewSonic Corporation új taggal bővítette díjnyertes M1 sorozatát: megérkezett az M1 Max intelligens LED-projektor. A modell a 360 fokban elfordítható, 3 az 1-ben állványának köszönhetően nyerte el az iF Design díjat, és kifejezetten azoknak készült, akik gyakran úton vannak, de nem szeretnének lemondani a kiváló szórakozás élményéről.
Nyári újdonságok a G-Shocktól: Stílusos karórák aktív életmódhoz
Magyarországon a strandszezon többnyire az időjárás alakulásától függ, de a legtöbbször május első hétvégéjén indul – ekkor már kellemes hőmérséklet és bőséges napsütés teremt ideális körülményeket a strandoláshoz. A G-Shock idén is friss modellekkel köszönti a nyári hangulatot, hogy a stílus és funkcionalitás tökéletesen találkozzon a fürdőruha-szezonban.
Utazásra szabva: A Sandberg repülőgépen is használható akkumulátorai
A mobilos és számítástechnikai kiegészítőiről ismert dán márka, a Sandberg, két új, repülőgépen is szállítható powerbankkel bővítette kínálatát. Az egyik egy nagy kapacitású modell, kifejezetten laptopok töltésére, míg a másik egy kompakt, zsebben is elférő megoldás a telefonokhoz.