Együttműködés az életvitelt támogató infokommunikációért

forrás Prim Online, 2008. június 19. 18:18

Az eVITA Nemzeti Technológiai Platform (eVITA NTP) és a Magyar Telekom által kezdeményezett Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMKlaszter) vezetői, Somody Imre, Alföldi István és Pukler Gábora mai napon megállapodást írtak alá a két szervezet közötti együttműködés megerősítése érdekében. Az együttműködés értelmében a két szervezet kölcsönösen támogatja egymást az életvitelt segítő infokommunikációs technológiák és alkalmazások, valamint a telemedicina területén zajló fejlesztésekben, a létrejövő termékek és szolgáltatások elterjesztésében, illetve a tárgykörben előkészület alatt álló szabályok, stratégiák és eljárási szokások kialakításában.

Alföldi István, az eVITA NTP operatív irányítását végző NJSZT ügyvezető igazgatója szerint a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által a civil társadalom iránti szakmai felelősségvállalás tudatában indított Digitális Esélyegyenlőség programban kiemelt szerepe van az eVITA NTP-nek. Pukler Gábor (Magyar Telekom), az MMKlaszter elnöke kiemelte, a klaszterben kiemelt kutatás-fejlesztési területként jelennek meg az életvitelt támogató infokommunikációs megoldások, amelyekkel a klaszter tagjai közel egyharmada foglalkozik. A klasztertagok egy csoportja jelenleg az időskorúak biztonságos életvitelét támogató távmonitorozó rendszer kifejlesztését készíti el.
 
Ismeretes, hogy az EU több tagországa már 2003 óta szorgalmazza, hogy induljon közös program az ambiens (infokommunikációs) rendszerekkel segített életvitel témakörében, amelyre az Európai Szerződés 169. cikkelye lehetőséget ad. Többéves előkészítés után, 2008. április végén elindult az AAL Közös Program, amelyre az MMklaszter és az eVITA leginnovatívabb társaságai közös kutatás-fejlesztési projektet készítenek el.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Több minőségi időre vágynak az apák a gyerekeikkel

Hétköznapokon az apák több mint kétharmada átlagosan kevesebb mint két órát, hétvégenként több mint öt órát tölt a gyerekeivel. A gyerekekkel rendelkezésre álló minőségi idő az apák többsége szerint nem elegendő – így gondolják a Yettel apák napja kapcsán készült felmérésében részt vevő válaszadók. A megállapításokat nemzetközi tapasztalatok is alátámasztják: az apaszabadság az apa, az édesanya és a gyermek számára is hasznos, és még a munkáltatónak is előnyökkel jár.

2024. június 15. 11:48

Az AWS és a SAP mesterséges intelligenciával fejleszti a vállalati erőforrásgazdálkodását

Stratégiai együttműködést kötött egymással az Amazon Web Services (AWS) és az SAP. A generatív mesterséges intelligencia segítségével új képeségekkel és nagyobb hatékonysággal vértezik fel a SAP modern, felhő-alapú vállalati erőforrás-tervezési (ERP) rendszerét. 

2024. június 14. 19:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30