Samsung: folyamatos növekedés a magyar mobilpiacon
![](/download/viewattach/68981/1/40/preview-1139972913.jpg)
Hozzátette: becslések szerint évente 2,5 millió új mobilkészüléket adnak el a magyar piacon, ahol a Samsung részesedése 30-35 százalék körüli. A cél az, hogy a dél-koreai márka átvegye az első helyet.
Az értékesítési vezető kifejtette: a Samsung a magyar piacon mintegy kétszer erősebb a világátlagnál, ahol 17 százalékos részesedése van. A mobilmárka magyarországi erősödésére jellemző, hogy az idén a bázishoz képest az eladások volumene 15 százalékkal, a készülékek átlagára pedig 25 százalékkal nőtt.
A magyar piacon, az összes márkát figyelembe véve, a mobilkészülékek átlagára 120 dollár, amit a Samsung jóval meghalad.
Kunos Balázs elmondta azt is, hogy a magyar felhasználók átlagosan 3 évente cserélik készüléküket, de vannak olyan előfizetők is, akik 6-7 éve ugyanazt a mobilt használják. Az átlagnál gyakrabban azok vesznek mobilt, akik fogékonyak a technikai újításokra, illetve presztízs szempontok is vezérlik őket a mobilhasználatban.
A piaci trendek szerint napjainkban a felső kategóriában a vékony, multimédiás, érintőképernyős telefonok a legkeresettebbek, míg középkategóriában ehhez hasonlóan szintén a vékony, többfunkciós, téglalap alakúak.
A magyar piacon, ellentétben például Németországgal, Csehországgal és Lengyelországgal, nem ennyire kelendőek az alsó kategóriás mobilok, amelyek inkább az alacsony, 10-17 ezer forint közötti árukkal vonzzák a vevőket, semmint tudásukkal.
Kapcsolódó cikkek
- 3D-kijelzős Samsung mobil
- Jön az első Symbian 3 alapú mobiltelefon
- Májusban újabb mobilkészülékek a Vodafone-nál
- Szabványosítják a mobiltelefon-szoftvereket Japánban
- Újabb zenemobilt kínál az LG
- Még áprilisban forgalomba hozza a Vodafone a Nexus One-t
- Árakat csökkent a Nokia, késik az új Symbian szoftver
- Visszaköveteli az Apple a 4G iPhone elveszett prototípusát
- Hat új, belépőszintű mobiltelefon a Motorolától
- Kocsmában bukkantak rá a legújabb iPhone-ra
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.
Itthon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, okosórái és fülhallgatói
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.
Közel négymillióra nőtt az 5G bázisok száma Kínában
Kínában mintegy 3,92 millióra nőtt az 5G bázisállomások száma idén június végére – olvasható a kínai ipari és informatikai minisztérium kedden közzétett kimutatásában.
Párizs 2024: A sportolók már a Galaxy Z Flip6 olimpiai kiadásával szerezhetnek életre szóló élményeket a játékokon
A 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok mintegy 17 000 versenyzője, valamint az Olympic family (olimpiai család) képviselői vehették át a Samsung Galaxy Z Flip6 olimpiai kiadását. A sportolók – napokkal a nagyszabású sportesemény kezdete előtt – a párizsi olimpiai és paralimpiai faluban, az Olympic rendezvous (Olimpiai találkozó) elnevezésű Samsung-kiállítótérben kapták meg készüléküket.
A Xiaomi bemutatta a MIX Fold 4 és a Xiaomi MIX Flip készülékeket
A pekingi ShouGang Stadion adott otthont a Xiaomi rendezvényének, amelyen Lei Jun, a társaság alapító-vezérigazgatója megtartotta 2024-es beszédét, bemutatva az új Xiaomi MIX termékcsaládot. A Xiaomi újabb innovációt valósított meg az összehajtható telefonok terén, köszönhetően a felhasznált anyagokra, a szerkezetre és a hálózati funkcionalitásra is kiterjedő technológiai fejlesztéseknek.