Szinte felére zsugorodott a videókártyapiac
A piackutató nyilvánosság elé tárta a tavalyi esztendő utolsó negyedévre vonatkozó értékesítési statisztikáit, melyből kiderül, hogy 2008 utolsó három havában 15,2 millió VGA fogyott, ami 42,7%-kal kevesebb, mint az azt megelőző esztendő ugyanezen időszakában. A szakértők szerint több oka is van a példátlanul gyenge eladásoknak. Az egyik legsúlyosabb, minden ágazatot érintő visszahúzó erő a fogyasztók mérsékelt vásárlókedve, ami a gazdasági recesszióból fakad, ugyanakkor azt a tényt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a negyedik negyedévben egyetlenegy valóban említésre méltó, pénztárcanyitó új termék sem jelent meg a videókártyák piacán.
Némi vigaszt az nyújthat a VGA-gyártóknak, hogy nem csupán az ő forgalmukat nyirbálta meg a válság, hanem más IT-vállalatokét is. A múlt hónapban például a processzorpiacon bekövetkezett jelentős, 17%-os visszaeséséről számolt be a sajtó.
Kapcsolódó cikkek
- 2011-ben helyrejön az európai IT-piac
- Az Ipsos szerint nem kell félni az üzleti modellváltástól
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- A magyar-szlovák kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Akár főzni is lehetne az Nvidia GTX480-al
- Olcsó és gyors Radeon HD5800-es videokártyák
- Az NVIDIA végre bemutatta első Fermi-alapú videókártyáit
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric
Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Az energiaátállás felgyorsításáért áll ki a New York-i klímahéten is a Schneider Electric
Aktív szerepet vállal a Schneider Electric a héten zajló New York-i Klímahéten, az „It’s Time”, vagyis „Itt az Idő” mottó jegyében megrendezett eseményen jelentős dekarbonizációs kezdeményezéseket mutat be a vállalat. A cég kiáll a klímavédelmi lépések felgyorsítása mellett, hogy az igazságos energiaátmenetet szem előtt tartva teljesíteni lehessen a megújuló kapacitások megháromszorozására és az energiahatékonyság megduplázására vonatkozó globális célkitűzéseket.
Az AOC és az MMD kulcsvezetői váltást jelent be az európai üzletvitelében
Az AOC és az MMD, a vezető kijelzőspecialisták jelentős vezetőváltást jelentenek be európai üzletvitelükben. Az MMD, a Philips monitors márka licencpartnere és az AOC, a kijelzőpiac egyik vezető márkája, mindketten a TPV Technology Limited, a világ egyik vezető monitorgyártójának részei.
Várat magára az AI-forradalom
Miközben a világ az ingyenesen elérhető mesterséges intelligencia-alapú eszközök lázában ég, a vállalati szektorban már kicsit visszafogottabb az AI-hájp: habár a cégek közel háromnegyede használja egy-egy üzleti területen a technológiát, a 2017 óta tapasztalt robbanásszerű növekedés csillapodni látszik, és viszonylag kevés példát találni a vállalatok alapvető működését forradalmasító integrált megoldásokra.