Több ezer munkahelyet létesít az IBM

Genda Csongor Zoltán, 2009. április 29. 10:22

Az IBM képviselői bejelentették, hogy nagyszabású bővítésekre készülnek, melyek keretében több ezer új dolgozót fognak alkalmazni.

A pénzügyi válság a legtöbb vállalatot térdre kényszeríti, minek következtében megszaporodtak az elbocsátások. A Nagy Kék azonban még ezekben az ínséges időkben is terjeszkedik, új központokat létesít és bőkezűen bánik részvényeseivel. A számítógépgyártó éves közgyűlésén elhangzott, hogy 10%-kal megemelik az osztalékot, s még ebben az esztendőben öt nagy elemzőközpontot fognak megnyitni, ahova majd ezrével veszik fel az embereket. Az említett öt új telephely közül háromnak az Egyesült Államok nagyvárosai adnak otthon, egy Londonban egy másik pedig Pekingben fogja megnyitni a kapuit. Az új kirendeltségek összesen olyan 4 ezer helyi lakosnak biztosítanak majd megélhetést. Az elemzőközpontok feladata a jelen gazdasági körülmények közötti kockázati felügyelet valamint a költségcsökkentés lesz, az ázsiai telephelyen pedig új közlekedésügyi koncepciókat fognak kidolgozni.
Az IBM továbbá zöld utat adott 3 milliárd dollár értékű részvény visszavásárlására is.

Kulcsszavak: IBM +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét a K&H lett Magyarország legjobb digitális bankja

A K&H Bank 2022 óta immár harmadik alkalommal nyerte el a "Magyarország legjobb digitális bankja" díjat, melyet a rangos brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review ítélt oda. Az indoklásban a szaklap a bank digitális innováció iránti elkötelezettségét és ügyfélközpontú banki megoldásait emeli ki. A K&H Csoport korábban kétszer is elnyerte a Euromoney „Legjobb digitális bank” címét, és a Mastercardtól is megkapta ezt az elismerést.

2025. március 17. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59