Újabb hibás Sony Ericsson mobil

Milkovits Gábor, 2009. november 27. 08:01

A Satio után ezúttal a japán-svéd gyártó immár második új okostelefonjával, az Aino-val adódtak problémák, ami enyhén szólva nem tesz jót a cég imázsának a karácsonyi bevásárló szezon előtt.

A Sony Ericsson szóvivője azt közölte a sajtóval, hogy a felhasználók egy része hibákat tapasztalt az Aino érintőképernyőjével kapcsolatban. Mattias Holm sietett hozzátenni, hogy a problémák csupán néhány, a brit piacon forgalmazott készüléknél fordultak elő. A napokban a brit Carphone Warehouse és Phones 4U mobilszolgáltatók szinte egy időben leállították a Sony Ericsson új Satio okostelefonjának forgalmazását, miután számos vásárló a készülék szoftverének sorozatos lefagyásáról panaszkodott. Az internetes fórumokon megjelent panaszok azonban főként a képernyő lefagyásáról, illetve a csengőhangok nem megfelelő működéséről szólnak és a lefagyás egyetlen ellenszere úgy tűnik az, ha kiveszik az akkumulátort a telefonból.

Az esetek azért különösképpen kínosak a Sony Ericsson számára, mert a cég éppen most igyekszik ráerősíteni okostelefon-kínálatára, az Aino és a Satio pedig kulcstermékek ennek megvalósításában. Ráadásul a karácsony előtti szezon kiemelkedő fontosságú minden piaci szereplő számára. A Sony Ericsson 2008 eleje óta veszteséges, az idei harmadik negyedévet például 199 millió euró mínusszal zárta.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10